látványos oktatás

2018.06.18. 18:30

Három új energiakövete van Magyarországnak

Az egyetemisták feladata az lesz, hogy látványos és informatív előadásokon ösztönözzék energiatudatosságra a diákokat.

Három egyetemi hallgató nyerte el a 2018. évi energiakövet díjat az energiahivatal (teljes nevén Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal, MEKH) pályázatán tizenhat jelentkezőből, az elismeréseket hétfőn adták át Budapesten.

Az idén másodszor meghirdetett pályázatra felsőoktatási intézményekben tanulók jelentkezhettek általános és középiskolásoknak szóló, 45 perces tematikus tanóra vázlattal, alapvető elvárás volt a látványos kísérlet. Scherer Zsolt, a MEKH szóvivője a díjátadón elmondta, hogy

az energiakövetek a 2018/19-es tanévben a nyertes óraterveik alapján rendhagyó tanórákat tartanak országszerte.

A MEKH pályázata az energiatermeléssel és -felhasználással, a tudatos energiafogyasztással, az energiatakarékossággal kapcsolatos ismeretek fontosságára kívánja a figyelmet irányítani az általános iskola felső tagozatos, illetve a középiskolás tanulók körében úgy, hogy ezzel ösztönözze a felsőoktatási intézményekben természettudományos tárgyakat hallgató diákokat is.

Ők lettek a legjobbak

A 2018-as energiakövet címet Duba Gergely, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudomány Egyetem hallgatója a megújuló energia; Fehér Anna, az ELTE hallgatója a fenntartható fejlődés és energiahatékonyság; Kovács Réka, a Semmelweis Egyetem hallgatója ökológiai lábnyom pályázata nyerte.

A díjazottak a cím mellett személyenként 300 ezer forint pénzdíjat kaptak, ezen kívül a hivatal követenként 100 ezer forint értékben biztosítja a tanításhoz szükséges prezentációs és egyéb demonstrációs eszközöket, kétnapos előadói tréninget szervez az energiaköveteknek, a tanóráról felvételt készít, amelyet a díjazottak referenciaanyagként használhatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!