esélylatolgatás

2018.07.25. 11:40

Íme, a Kékszalag nagyágyúi!

A balatoni Kékszalag 84 éves történetében még sohasem állt fel ilyen erős mezőny, mint ebben az évben.

A Vitorlázás Magazin készített egy összeállítást, amelyben bemutatja, hogyan és milyen technikával készültek fel a legnagyobb esélyesek a jubileumi összecsapásra.

A PREVITAL ÉS AZ RSM2

Győztes csapaton ne változtass!

Vannak sportágak, amelyekben ha valaki ötször megnyeri a legrangosabb versenyt, örökös bajnoknak kiáltják ki. Ha lenne ilyen a vitorlássportban, a tizenháromszoros Kékszalag-győztes Litkey Farkas már régen rászolgált volna a titulusra. A következő lépés tehát evidensnek tűnik: bezsebelni a tizennegyedik sikert az 50. Kékszalagon.

„A 13-as számot nem szerencsétlenségnek éltem meg, nem az motivál, hogy elmozduljak erről a sokak által csúnyának tartott számról. Csak a verseny megnyerése motivál” – válaszolta a Vitorlázás Magazin kérdésére a címvédő.

A csapat által 2016 óta használt D35-ös katamaránt a genfi tavon uralkodó, viszonylag gyenge szélviszonyokra tervezték és építették, és ez – a jelek szerint – ideális a Balatonra is. „A hajón nem változtattunk semmit, így jó, ahogy van” – mondja magabiztosan Litkey. A legénység tekintetében szintén a „Győztes csapaton ne változtass!” elvet követik. Pontosabban, a kapitány befogad egy vendéghajóst, aki részt vett a viadal főszponzora, az ERSTE Higgy magadban! pályázatán, és kellő affinitással, vitorlázótudással rendelkezik ahhoz, hogy a bajnokcsapat tagja lehessen.

A minden eddiginél erősebb katamarán-felhozatalt tekintve Litkey tisztában van azzal, hogy idén nagyobb ellenállásra számíthat az ellenfelek, elsősorban a két AC45 részéről. „Ezek komoly tervezők által jól megépített, erős hajók, és nagyobbak is [mint a D35-ös]. A vitorlázásban a nagyobb általában azt jelenti, hogy jobb is, vagyis az új hajók gyorsabbak, mint a miénk” – ismeri el Farkas. Hogy ennek fényében miben látja az újabb siker kulcsát? „Nekünk a változás, a változékonyság kedvez leginkább. Ha változékony az időjárás, arra mi reagálunk legjobban.”

A D35-ösről

A 35 lábas katamarán (D35) egyedi ismertetőjele a középső teherviselő áltest, amely az árbóc súlyát hordozza és a kellő forstágfeszességet szavatolja. Ez a középső, áramvonalas test nem ér a vízbe, ezért nem növeli a hajó közegellenállását. A nagyvitorla shotja hidraulikusan állítható. Erősebb szélben is gyors marad a hajó, ilyenkor a legénység a kormányos mögé kiépített keretre hátrál a leejtés előtt, nehogy lefúrjon a szél alatti test orra.

AC45-tel, szárnyak nélkül

A One d’Or Racing Team eddig a saját építésű 32-es katamaránjával vágott neki a balatoni regattáknak, erre az évre azonban – a kor szellemét követve – újítottak, egy AC45-ös hajóra váltottak. Az új kihívó a 2011/2012-es Amerika-kupasorozatban a Team ORACLE által épített hajó platformjára épül. Erre szerelték fel a régi hajón bevált 23-as Pauger-árbócot, végül Marton Balázs varrt hozzá új vitorlázatot.

„Mi nem akarunk repkedni, inkább egy normális hajót építettünk” – árulta el lapunknak a kapitány, Vándor Róbert. „Ezért nem vettük meg a hajóhoz a merev szárnyat, szerintünk az a Balatonon nehezen kezelhető.” A kormányos szerint – és az eddigi menetpróbák alapján – a régi hajó végsebességét nem fogják tudni elérni a hosszabb AC45-tel, egy jó átlagsebességet viszont hozhatnak. Az RSM legénysége öt, vagy 5+1 főből fog állni – ez a verseny előtti napokban dől majd el. „Ez egy új hajó, új a vitorlakoncepció, ezért sok összetevőnek kell összeállnia. Azon leszünk, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki magunkból. Erős a mezőny, ezért egy dobogós hellyel már elégedett lennék” – jelentette ki Vándor Róbert.

AZ OPEL 50-50 ÉS AZ MKB E.S.T.

Magyar koncepcióval a 3. Kékszalagért

Iparművész-tervezőként Józsa Márton már korábban is foglalkozott feszített szerkezetekkel. Így amikor hat éve meglátta a Fifty-Fifty terveit Paulovits Dénes asztalán, a szkeptikus vélemények ellenére azonnal a megvalósítás mellé állt. A teljes egészében magyar fejlesztésű és építésű hajó a 2012-es Kékszalagra készült el, és rögtön meg is nyerte a viadalt, majd 2014-ben duplázott a Józsa-legénység. A teljesen eredeti koncepció szerint készült katamarán első alkalommal (2012) megdöntötte a Nemere II. akkor 57 éve fennálló tókerülő rekordját, majd a második diadal alkalmával káprázatos új rekordot állított fel: 7 óra 13 perc 57 másodperc alatt tette meg a 155 kilométeres távot.

Józsa Marciék az elmúlt két évben rengeteget kísérleteztek a technikával, sokat tanultak a C-sverttel, a vitorlabekötési pontokkal kapcsolatosan. A hajó megismerését követően erre az évre a technikáról a csapat tagjaira helyezték a hangsúlyt: igyekeztek minél többet együtt vitorlázni, hogy a legénység összeszokjon.

„A katamaránok fejlődésével együtt a vitorlázás minden ága rohamtempóban fejlődik. Célunk, hogy maximálisan kihasználjuk a hajóban rejlő lehetőségeket” – válaszolta lapunk megkeresésére a csapat sajtófőnöke. „Végre eljutottunk arra a szintre, hogy nem fejlesztjük a hajót, hanem a beállításokat tökéletesítjük.” Egy változás mégis várható: új fővitorlát készítettek, aminek bevetéséről az utolsó próbafutamok után dönt a csapat.

A felkészülés mindenesetre remekül sikerült, az Opel Fifty-Fifty megnyerte a 37. Pünkösdi Regattát. A páros évek egyébként is jó óment jelentenek Józsa Mártonék számára a Kékszalagon is, így 2018-ban a triplázás a céljuk.

MKB Extreme Sailing Team – Kapitány: Kaiser Kristóf

Repülés Forma–1-es technikával

Kaiser Kristóf csapata az MKB támogatásával nagy fába vágta a fejszéjét: a vitorlázás Forma-1-eként emlegetett Amerika-kupás hajóval készülnek a nagy versenyre. Az AC45-ös a legkorszerűbb karbonszálas technológia felhasználásával épült, amely rendkívül merev és könnyű szerkezetet eredményez. A nagyméretű merevszálas vitorla is a sebességet növeli, ám a hajó igazi látványosságai a foilok (szárnyak), amelyek a szél segítségével megemelik a hajótestet, így az szó szerint repül a víz fölött.

„A szárnyszegélyek geometriája nagyobb emelkedéssel és jobb emelési-húzási arányokkal rendelkezik, mint a hagyományos vitorlák” – magyarázza a kapitány, aki 12 éves kora óta vitorlázik. Kristóf Európa Kupa-győztes, hatszoros magyar bajnok, Fehérszalag abszolút első, Kékszalag osztályhajó első és abszolút harmadik helyezett.

„Edzettünk ezerrel, egy hónapban a négy hétvégéből hármon kint voltunk a vízen. Tanultuk a trimmelést, igyekeztünk szokni a repülést. Ez a hajó nemcsak horizontálisan mozog, hanem az emelkedését, süllyedését is figyelembe kell venni. Nagyon komplex játék, de nagyon élvezzük, amikor repülés közben rezeg, sípol az egész szerkezet” – mondja a kormányos.

Rendhagyó és gyors hajójának köszönhetően az MKB Extreme Sailing Team a 2. helyen végzett az idei Pünkösdi Regattán, ez alapján győzelmi esélyekkel vághat neki a Kékszalagnak.

EVERGREEN, RED BULL E. S. T., THUNDERBIRD

Örökzöld, új hangszerelésben

Másodszor indul a Kékszalagon, de először teljes erejében pompázva (versenyképes új vitorlákkal) a Pauger-műhelyben épült Evergreen. A zöld katamarán a Kékszalag-rekordtartó, kétszeres győztes Fifty-Fifty továbbfejlesztett testvére. Testei 47 láb hosszúak, ám árbócai magasabbak. Nagyobb vitorlázata mellett a számos újítás révén gyorsabb lehet az elődjénél. Az Evergreen testeinek távolsága nagyobb (a hajó szélesebb), de az igazi előnye az lehet, hogy jóval könnyebb a rekordtartónál.

Az új koncepciót megtestesítő Evergreen 2016-ban készült, de egy vihar komoly károkat okozott benne a Kékszalag rajtja előtti estén. 2017-ben már versenyzett, de akkor még nem volt minőségi vitorlázata.

Az Evergreent tervezője és építője Paulovits Dénes vezeti. „Dini” a Kékszalag legendás alakja, az elmúlt 30 évben számtalan ötletes, egyedi különlegességet épített kifejezetten a tókerülőkre. Ő „találta fel” a Hetvenes Cirkálót. Az első 70-essel, az Orpheusszal egyetlen grósszal és génuával vitorlázva az abszolút ötödik helyen ért célba 1993-ban. Ő építette az első balatoni billenthető kieles hajót, a Batman Forevert, amely szintén a Kékszalagon debütált. 2005-ben jóval nagyobb hajókat megelőzve a harmadik helyen ért célba a könnyű Szamuráj Jack szkiffel. Az 57 éves Kékszalag-rekordot megdöntő Fifty-Fiftyt ő álmodta és építette meg, de versenyen sohasem vezette. Most viszont az Evergreent kormányozva újra személyesen is harcba indulhat az abszolút győzelemért.

Az idei Kékszalag egyik újdonsága, hogy Paulovits csapatát és hajóját, az Evergreent fogja erősíteni a Raffica csapatfőnöke, Király Zsolt. Az új szerepben, taktikusként feltűnő „Zsozsó” magával hozza csapattársainak egy részét is, akikkel idén májusban az egytestű kategória.

Szárnyakon érkeznek az osztrák legendák

Megszokhattuk már, hogy a Kékszalag a német, svájci és osztrák vitorlázók számára is komoly vonzerőt jelent. Olimpikonok már álltak a startvonalnál, olimpiai bajnokoknak azonban most először szurkolhat a közönség, ugyanis a Red Bull Extreme Sailing Team két vezéregyénisége, Roman Hagara és Hans-Peter Steinacher is elfogadta az MVSz invitálását, részt vesznek az 50. Kékszalagon.

Hagara és Steinacher pályafutása a szörföző kezdetektől fogva „kéz a kézben” halad. Legnagyobb sikerüket a 2000-es sydney-i nyári olimpiai játékokon érték el, amikor megszerezték Ausztria első vitorlázó aranyérmét a Tornádó osztályban, majd négy évvel később, Athénban megismételték a bravúrt. Ebben a két évben (2000, 2004) kiérdemelték az Ausztria Legjobb Sportolója díjat is. Hagara emellett öt Európa-bajnoki címmel is büszkélkedik, vagyis méltán nevezhetjük a sportág legendás alakjának.

Figyelmük 2009-ben fordult a nagyhajók felé, amikor megalapították csapatukat, a Hagara-Steinacher Racinget, amivel részt vettek a 2013-as Amerika Kupát megelőző világkupa-sorozatban. Az extrém sportokat támogató Red Bull segítségével úttörő szerepet vállaltak a manapság egyre kedveltebb „szárnyas hajók”, a foilos katamaránok fejlesztésében. Hagaráék 2010-től szakmai tanácsokkal segítették az Extreme Sailing Seriesben (ESS) akkor használt Extreme 40-es, majd a 2016 óta használt GC32-es verseny-katamaránok kifejlesztését. Csapatuk, a Red Bull Extreme Sailing Team – amely fiatal vitorlázó-tehetségek felkarolásával is foglalkozik – eddig háromszor (2013, 2015, 2016) végzett az ESS-bajnokság 3. helyén.

Profizmusukat mutatja, hogy a Kékszalagon sem bíztak semmit a véletlenre. Az Extreme 40-es mellett az aktuális GC32-es katamaránjukat is elhozzák Balatonfüredre, csak a rajt előtt döntik el, melyikkel vágnak neki Európa legnagyobb tókerülő viadalának.

Felkészülés bajnoki segítséggel

A keszthelyi Thunderbird Sailing Team az idei Kékszalag egyik friss katamarános egysége. A vitorláscsapat egy baráti társaságból alakult 2015-ben, ám az elszántságukat mutatja, hogy a gyorsabb fejlődés érdekében a világ- és Európa-bajnok, tizenháromszoros Kékszalag-győztes Litkey Farkas segítségét vették igénybe a felkészüléshez.

„Amikor két éve, a Kékszalagon elszáguldott mellettünk egy katamarán, egyből mondtam a többieknek, hogy nekem kell egy ilyen hajó!” – meséli a kormányos, Behek István. „Litkey Farkival történt hosszas egyeztetés után egy Extreme 40-es után néztünk, hogy melyik országban van eladó. Aztán rátaláltam erre a hajóra, és nem is volt olyan messze, hiszen Keszthelyen állt a kikötőben. Tekintettel arra, hogy a keszthelyiek építettek maguknak egy új gyengeszeles hajót, az E40-es eladóvá vált” – mondja a csapatkapitány. Az eredetileg Bogi néven futó Extreme 40-est az idén Thunderbirdre keresztelték át, az előző tulajdonos megtartotta a nevet az új hajója számára.

„Nagyon örülök, hogy tőlük vásároltuk a hajót mert nemcsak úgy odaadták, hanem az átadás után is segítettek nekünk, amiben csak tudtak. Egy kezdő csapatnak, mint a miénk, ez óriási segítség. Igazoltunk egy új csapattársat is, Heindl Zoltánt. Elsősorban neki és Barta Dávidnak köszönhetjük, hogy a hajó mindig versenykész állapotban van” – mondja a kapitány.

Ha a Pünkösdi Regattán egy számukra új hajóval elért 3. hely jelent valamit, akkor a Thunderbird céljaként kitűzött „tisztes helytállásra” nagyon jó esélyük van a 2018-as Kékszalagon.

Képek forrása: Vitorlázás Magazin

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!