miért halogatunk?

2018.08.22. 22:02

Kiderítették a patópálság okait

Tudósok azt vizsgálták, mi állhat amögött, hogy egyes emberek inkább későbbre halasztanak tennivalókat ahelyett, hogy azonnal elvégeznék azokat.

A bochumi Ruhr Egyetem szakértői 264 nőt és férfit vizsgáltak MRI segítségével. Elemezték az egyes agyi területek méretét és működési hálózatukat. Emellett minden résztvevő kitöltött egy kérdőívet, amely a tevékenységeik feletti kontroll képességét vizsgálta. A tudósok a Psychological Science című lapban mutatták be eredményeiket.

A szakértők arra jutottak, hogy azoknál, akik kevésbé képesek kontrollálni tevékenységeiket, nagyobb az amigdala mérete, ráadásul kevésbé volt hangsúlyos az amigdala és az úgynevezett dorzális ACC közötti kapcsolat. Az érzelmi reakcióinkat befolyásoló amigdala feladata, hogy megítéljen egy adott szituációt, annak kimenetelét és hogy figyelmeztesse az egyént egy cselekvés esetleges negatív következményeire. A dorzális ACC információt gyűjt egy cselekvés esetleges kimeneteléről ahhoz, hogy eldöntse, melyik cselekvést válassza. El is nyomja az egymással „versengő” cselekedeteket és érzelmeket, hogy a kiválasztott tett sikeresen végrehajtható legyen.

„A nagyobb térfogatú amigdalával rendelkezők jobban tartanak tetteik negatív következményeitől, ezért hezitálnak és halogatnak dolgokat”

- mondta Erhan Genc kutató. „Az amigdala és a dorzális ACC közötti, alacsonyan funkcionáló kapcsolat tovább növeli ezt a hatást” – tette hozzá.

A kutatócsoport szerint bár a tettek kontrollálásának egyéni különbségeinek jelentős hatása van az egyén személyes és professzionális sikereire, mentális és fizikai egészségre, ennek idegtudományi alapjai egyelőre igen kevéssé ismertek.

Borítókép: Shutterstock / Elnur

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!