Illegális szemétlerakás

2020.02.20. 19:06

Hulladékmentesítési pályázatot írt ki a kormány egyetemistáknak

Hulladékmentesítési pályázatot írt ki a kormány egyetemistáknak – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján az Innovációs és Technológiai Minisztérium építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára Budapesten.

Forrás: Shutterstock

Boros Anita közölte:

Az illegális hulladéklerakás felszámolása szankciók és eszközök című pályázatra magyarországi egyetemek osztatlan, illetve alap- és mesterképzéseiben részt vevő, nappali vagy levelező tagozatos, aktív jogviszonnyal rendelkező hallgatói jelentkezhetnek.

A jelentkezőknek a hulladékfelszámolást, illetve az illegális hulladéklerakás megelőzését és büntetését szolgáló eszközöket kell vizsgálniuk és bemutatniuk.

A bírálatnál előnyként értékelnek minden új ötletet, amely ezekhez a célokhoz közelebb visz, vagy a szankcionálás lehetőségeit nemzetközi összevetésben elemzi, illetve a magyar jogrendszer más büntetési szabályait vizsgálja a kiíráshoz kapcsolódva.

A kiírás a kormányzati oldal dokumentumtárában érhető el. A pályaműveket március 30-ig várják.

A bíráló bizottság több nyertest is kihirdethet a helyezésekre, illetve különdíjat is oszthat. Az első helyezésért 300 ezer forintos, a másodikért 200 ezer forintos, a harmadikért 100 ezer forintos vásárlási utalvány jár. A különdíjas pályázatért szakkönyveket adnak közölte az államtitkár.

Kérdésre válaszolva Boros Anita hangsúlyozta, hogy

az illegális hulladéklerakás felszámolásával a kormány magas szinten, szakértői munkacsoport segítségével foglalkozik, de a pályázattal a fiatalokat is szeretnék bevonni a megoldásba.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!