fejlesztések

2020.11.02. 11:47

Milliós támogatás a horgászközösségeknek

A jövőben már évente 1 milliárd forintot meghaladó pályázati-, illetve normatív alapú horgászszervezeti támogatások, új távlatokat nyithatnak a horgászközösségek előtt – mondta Nagy István agrárminiszter a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) éves beszámolóján.

Tiszalök, 2020. szeptember 14. Csónakból horgászók az alsó vizen. A tiszalöki vízlépcsõ alsóvízi szakaszát szívesen keresik fel a sporthorgászok, ott a Tisza medrének mélysége meghaladja az átlagosat, így nagyobb horgászszerencsét ígér. MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzõje/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.

Forrás: MTI / MTVA / Bizományosi

Fotó: Oláh Tibor

A miniszter hangsúlyozta, hogy a MOHOSZ OHSZK támogatásból minden olyan horgászszervezet részesülhet, ami mögött valódi teljesítmény van, valamint törvényesen és átláthatóan működik. Kiemelte, elsődleges cél, hogy az Országos Horgászati Hálózati Program keretében országos szinten komplex horgászati szolgáltatási és horgászturisztikai fejlesztési pontok jöhessenek létre.

Hazánkban mintegy 2200 nyilvántartott halgazdálkodási vízterület található,

ezekből az összes állami tulajdonú természetes vízterület döntő többsége a MOHOSZ szervezeti rendszerébe tartozik.

Ez az a terület, ahol a legnagyobb a lemaradás, a korábbi évtizedekben leromlott a horgászhelyek infrastruktúráját –a hazai és nemzetközi turizmus érdekében is– fejleszteni kell–emelte ki az agrárminiszter.

Az Agrárminisztérium a jövőben kiemelt feladatának tekinti a horgászok életének további könnyítését, így a jövőben folytatódik a rendszer elektronizációja, egyszerűsödik a horgászokmányok online vásárlási folyamata. Illetve erősítik a horgászszervezetek feladatellátását támogató eszközellátást is. A tárca kezdeményezésére korszerűsödhet a jogszabályi háttér is, melynek eredményeként 2021-től évekre tervezhető halgazdálkodási környezet alakulhat ki.

Szeptemberben a horgászszervezeteknél regisztrált horgászok száma elérte a 700 ezer főt,

ráadásul a világjárvány alatt is sokan váltották ki az engedélyüket– mondta Szűcs Lajos, a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) elnöke. Hozzátette, idén a rendszer kifehérítésének köszönhetően több mint 135 ezer fővel nőtt az új horgászok száma. Az elnök hangsúlyozta, az utóbbi öt évben látványosan bővült a magyar horgásztársadalom, illetve érdekesen alakult a kor és nem szerinti összetétel is. A „horgász korfa” adataiból kiderül, hogy a sporthorgászoknál az aktív korosztályok vannak többségben, de egyre jelentősebb a gyermekek és a hölgyek aránya is –emelte ki a MOHOSZ elnöke.

Az éves beszámoló közleménye szerint, tavaly az állami horgászokmányokból befolyó összeg elérte a 980 millió forintot, ami belső pályázatokon és közbeszerzési eljárásokon keresztül került a tagszövetségekhez és az egyesületekhez. A MOHOSZ szervezetéhez jelenleg 26 területi tagszövetség, 1206 horgászegyesület, továbbá 17 speciális gazdasági társaság tartozik, akik a befolyt összeget többek mellett horgász utánpótlás-nevelésre, oktatásra, a vízpartok szebbé tételére, a vízminőség megőrzése és javítása fordíthatták.

Borítókép: csónakból horgászók az alsó vízen. A tiszalöki vízlépcső alsóvízi szakaszát szívesen keresik fel a sporthorgászok, ott a Tisza medrének mélysége meghaladja az átlagosat, így nagyobb horgászszerencsét ígér.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!