Gyors eredmény

2021.02.12. 17:00

Alkoholszondához hasonló vírustesztet fejlesztettek ki Lengyelországban

Szinte azonnal eredményt mutató, az alkoholszondához hasonló koronavírustesztet fejlesztettek ki Lengyelországban, a terméket Andrzej Duda lengyel elnök jelenlétében mutatták be csütörtöki kelet-lengyelországi látogatása során.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Napokon belül megkezdik az új koronavírusteszt klinikai vizsgálatát, ezután remélhetőleg hamar megindulhat a tömeggyártása

– mondta el Andrzej Duda a délkelet-lengyelországi Zaczernie községben működő, a tesztet kifejlesztő cég székhelyén rendezett bemutatón.

Az elnök a közúti rendőrség által használt alkoholszondához hasonlította a ráfújáson alapuló, tíz másodpercen belül eredményt mutató készüléket, és reményét fejezte ki, hogy a termék „világszerte megkönnyíti az emberek életét” a járvány idején.

A helyi cég igazgatója elmondta:

a teszt használatához nem szükséges külön felkészítés, ha engedélyezik, tömegesen használható lesz többek között az üzemekben, repülőtereken vagy határátkelőhelyeken.

Lengyelországban a stabilnak minősített járványhelyzet kapcsán péntektől egészségügyi óvintézkedések betartása mellett újból megnyílhatnak a szállodák, színházak, mozik, koncerttermek, valamint szabadtéri sportlétesítmények, köztük sípályák és fedett sportuszodák is.

Csütörtökön a közel 38 millió lakosú országban az egészségügyi tárca 7008 új fertőzöttről számolt be, ami 48-cal több, mint előző nap volt.

Kifejezetten a Covid-19 miatt egy nap alatt 95-en, a Covid-19 és más betegségek együttes megléte miatt pedig 361-en hunytak el.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!