Fotó: Fejér Gábor

A magyar bornak van párja

Egyre több borász gondolja, hogy igenis van párja a magyar boroknak. Méghozzá a sajt! Mert milyen is lehet egy tokaji hárslevelű egy Sándor Tamás diós camembert sajtjával? Vagy hogyan illik Demeter Zoltán rosé pezsgőhöz a pálpusztai?

A helyi borászok nedűi – többek között – olyan sajtkészítők finomságaival lettek párosítva a hegyaljai sajt-bor összekóstolón, mint az őrség, Buzás Sándor Attila, a tarcali Szilágyi Tibor vagy a dunaharaszti Ficsor Árpád.

Hogy melyik borhoz, melyik sajt illik, azt Mészáros Gabriella előkóstolása tette biztossá. A nemzetközi borszakértő szerint

egy komoly sajt és egy komoly bor is egyéniség, mert mind a kettőben rengeteg munka van.

„Tokaj szerencsés helyzetben van, mert itt világviszonylatban is nagyon jó a termőföld. Ehhez megtalálni a jó sajtot komoly kihívás, de ma már egyre több helyen lehet jó kézművessajtot találni” – mondta Mészáros Gabriella.

Hegedűs Imre sajtmester, a Magyar Sajtkészítők Egyesületének alelnöke szerint a sajtkészítés ma, az élelmiszeripar egyik leggyorsabban feltörekvő szegmense Magyarországon.

„A magyar borokhoz méltó a magyar sajt, hiszen tulajdonképpen egy földből terem.

A sajtkészítők ugyanúgy felkészültek, mint a borászok, bár tény, hogy mi kevesebben vagyunk. De jó az irány, és gyorsan fejlődünk” – tette hozzá a sajtmester.

Fotó: Fejér Gábor

A sajtok és a borok mellé olyan kiegészítők is társultak, mint a chili csatni, a pirított dió vagy a vörösborban párolt aszalt szilva. Erről Segal Viktor séf, gasztronómiai tanácsadó gondoskodott, aki szerint mindig kísérletezni kell az ízekkel, mert csak úgy van értelme a gasztronómiának.

Fotó: Fejér Gábor

Az összekóstoló célja, hogy megmutassák, hogyan lehet gasztronómiai élményt adni a bor mellé, ezért a kóstolón a helyi borászokon kívül helyi étterem vezetőket, séfeket és a szaksajtót hívták meg.

Hozzászólások

Kék hírek police.hu
Szabálytalan kerékpárost ütött el egy kisteherautó Jászapátin
körkép / 9 perce
Országszerte számos programmal emlékeznek Trianonra
Színházi előadások, koncertek, virtuális múzeumtúrák, emlékmű-avatások, emlékrepülések és számos egyéb program emlékezik csütörtökön országszerte a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulójára.
Gyász
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik BALOGH IMRE temetésén megjelentek, fájdalmunkban osztoztak. Külön köszönetet mondunk áldozatos munkájáért Dr. Árok Terézia főorvosasszonynak, Dr. Bodács Zsófia háziorvosnak és asszisztensnőjének. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy édesanyánk MÁK LAJOSNÉ (született: Sipos Erzsébet) (MÁV Járműjavító volt nyugdíjasa) végső búcsúztatása 2020. június 9-én 13.00 órakor lesz a szolnoki Kőrösi úti temető ravatalozójában. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS DONKÓ FLÓRIÁN halálának 1. évfordulója alkalmából KÉP "Addig vagy boldog, míg van aki szeret, aki a bajban is fogta a kezed, s hogy milyen fontos is volt neked, csak akkor érzed, ha nincs már veled." Gyászoló Feleséged és Szerető Családod Elízium Kft.
„Szerettem volna még élni köztetek, De a sors másképp rendelkezett. Küzdöttem, de már nem lehet, Szeretteim, Isten veletek." Mély fájdalommal tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy BALOGH IMRE (anyja neve: Duli Róza) 74 éves korában örökre megpihent. Temetése 2020. június 2-én 13.00 órakor kerül sor a rákóczifalvai temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Drága Édesanyánk, Nagymamánk, Dédnagymamánk TÓVIZI GÁSPÁRNÉ (született: Palla Ilona) 2020. május 23-án, életének 84. évében örökre megpihent. Végső búcsút 2020. június 5-én 10.00 órakor veszünk tőle a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető nagyravatalozójában. Emlékét örökre megőrizzük. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS BAJÁRI ISTVÁN halálának 7. évfurdulója alkalmából. ,,Ha rám gondoltok soha ne sírjatok. Hiszen a szívetekben, jó helyen vagyok." Szerető családod
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KOROZS ISTVÁN (nyudíjas rendőr alezredes) élétének 86. évében, 2020. május 21-én elhunyt. Búcsúztatása 2020. június 5-én 11.30 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temetőben. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk RIGÓ SÁNDOR (nyugalmazott rendőr alezredes) búcsúztatásán részt vettek és utolsó útjára elkísérték. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS SIPOS GYULA halálának 3. évfordulóján. "Csak az idő múlik Feledni nem lehet, Szívünk örökké őrzi emlékedet." Szerető családod
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk PARÁDI MÁTYÁS temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, gyászunkban osztoztak. Külön köszönetet mondunk orvosainak, a nővéreknek, akik ápolásában lelkiismeretes munkájukkal a segítségünkre voltak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatom, hogy bátyám CSABAI LAJOS (anyja neve: Szabó Mária ) 2020. május 22-én életének 53. évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. június 2-én 10.00 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett Feleségem és Édes Anyukám VIGH MIHÁLYNÉ (született: Murányi Szeréna Mária) 2020. május 23-án, életének 72. évében végleg elaludt. Utolsó útjára a tiszajenői köztemetőben kisérhetik el mindazok, akik szerették és ismerték 2020. május 29-én 14.00 órakor. ,,Zokog most lelkem, kihunyt fényvilága, nem csillog együttlétünk fényvirága. Eltört bodogságunk álomvilága, meghaltál! - ez az élet valósága. Koronáján gyémánt lettél a Napnak, bíborfénye gyönyörű alkonyatnak. Ezüst pora lettél csillogó Holdnak, vándora vagy ragyogó csillagoknak!"
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik ÖZV. MÁTYUS JÁNOSNÉ (született: Simon Erzsébet) búcsúztatásán részt vettek és mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS URBÁN JÓZSEF halálának 8. évfordulójára. ,,Ott pihensz ahol már nem fáj semmi, S nyugalmadat nem zavarja senki. Életed elszállt, mint a virágillat, de emléked ragyog, mint a fényes csillag." Szerető családod
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy VONA GERGELYNÉ (született: Tarjányi Margit) 100 éves korában, 2020. május 8-án örökre megpihent. Temetése családi körben megtörtént. Gyászolják: fiai, unokái, dédunokái
Fájdalommal tudatjuk, hogy RIGÓ SÁNDOR (nyugalmazott rendőr alezredes) 2020. május 8-án, életének 78. évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. május 27-én 10.00 órakor a szolnoki Kőrösi úti temető ravatalozójában lesz. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk KARANCSI PIROSKA (Pintyő) halálának 18. évfordulóján. ,,Tizennyolc éve már, hogy elöntötte szívünket a bánat, nincs semmi a világon, ami ennél jobban fájhat. Veled együtt volt teljes az életünk, hogy elmentél, elvitted örömünk. Múlnak az évek, te nem vagy már velünk, de tovább élsz szívünkben, soha nem feledünk.'' Szeretteid
" Uram nem azt kérdem miért vetted el, hanem megköszönöm neked hogy velünk lehetett. " Mély fájdalommal tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy PARÁDI MÁTYÁS életének 82. évében 2020. május 22-én elhunyt. Temetése 2020. május 27-én 14.30 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temetőben. Emléke szívünkben örökké él. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, anyósom, nagymamánk OLÁH LÁSZLÓNÉ (született: Mátyás Erzsébet) életének 78. évében elhunyt. Búcsúztatása 2020. május 28-án 11.30 órakor lesz a szolnoki Kőrösi úti temetőben. A gyászoló család
Adománygyűjtés / 43 perce
Elérte a célját a brit nagykövet által indított jótékonysági futólánc
Szürreális élmény / 47 perce
Robotok veszik át a diákok helyett a diplomát (videó)
lazítás / 58 perce
A bécsi operaház már júniusban tart koncerteket szűk közönség előtt
Törvénymódosítás / 1 órája
A testvérek között is illetékmentes lehet az ajándékozás és az öröklés
a feljutás a tét / 1 órája
Aranylabdás edzőt kapott egy francia negyedosztályú csapat
II. világháború / 1 órája
Szolnok bombázására emlékeztek
Katasztrófavédelem