Tömegközlekedés

2020.08.23. 19:36

Emeletes vonattal utazhatunk a Dunakanyarba

Hétfőn reggel áll forgalomba ismét a KISS emeletes motorvonat Magyarországon, ezúttal a Nyugati pályaudvar–Vác–Szob vasútvonalon. Az új járműszerelvény márciusban kezdte meg az utasforgalmi próbaüzemet, amit azonban a járvány miatt meg kellett szakítani. Most folytatódhat a nagy befogadóképességű vonatok bevezetése a hazai pályákon.

A Budapest-Cegléd vonalon utasforgalmi próbaüzemben elindított első emeletes KISS motorvonat a Zugló vasúti megállóhelyen 2020. március 15-én.

Forrás: MTI

Fotó: Balaton József

A felújítás alatt álló Nyugati pályaudvar 10-es, külső vágányáról indítják ünnepélyes külsőségek között hétfő reggel 8 óra 15 perckor a KISS motorvonat szerelvényét Vácon át Szobra – írja a Magyar Nemzet.

Ezzel folytatódik a Stadler emeletesmotorvonat-típusának a magyarországi bevezetése, amely március 17-én a karantén miatt szakadt meg azért, mert a gyártó Magyarországon dolgozó külföldi munkavállalóit azonnal hazarendelte. Emiatt az utasforgalmi próbaüzemhez szükséges – vagyis olyan teszteléshez, amikor a járművek már utasokat is szállítanak – műszaki felügyeletet nem tudta ellátni a szállító cég.

Mint arról a Magyar Nemzet elsőként számolt be, március 15-én a cegléd–szolnoki vonalon ülhettek fel az utasok az emeletes motorvonatra. A gyártó beszállítóinak műszaki gondjai miatt a korábbi feb­ruári határidő helyett március közepén indult el az emeletes vonat. Az első KISS a Budapest-Nyugati–Cegléd–Szolnok (100a) viszonylaton közlekedett, a második most a Budapest-Nyugati–Vác–Szob (70 sz.) vasútvonalon indul el. A gyártó információi szerint az első megrendelésből származó 19 emeletes vonat az eredeti ütemezésnek megfelelően 2020 végéig, a később megrendelt huszonegy vonat pedig 2022 végéig érkezik meg a magyar vasúttársasághoz.

A Stadler hatszáz ülőhelyet biztosító kétszintes motorvonatain korszerű utastájékoztató rendszert, tágas utasteret, wifit, mobiltelefonok és laptopok töltésére alkalmas hálózati csatlakozókat, valamint korszerű kamerarendszert találnak az utazók. Az emeletes járműveken három hagyományos és egy mozgássérültek által is használható vécé van, a multifunkciós terek pedig négy kerekesszék, illetve tizenkét kerékpár vagy öt babakocsi szállítására alkalmasak. A Stadler KISS-eket a gyártó ellátja az ETCS L2 vonatbefolyásoló rendszerrel is, amely lehetővé teszi, hogy a felújított vasútvonalakon óránként akár 160 kilométeres sebességgel haladhassanak.

Annak idején a Magyar Nemzet is beszámolt róla, 2017. április 12-én írt alá keretszerződést a MÁV-Start és a Stadler Bussnang AG legfeljebb 40 darab, hatrészes, emeletes villamos motorvonat leszállításáról. Az új, nagy kapacitású járművek az első emeletes motorvonatok Magyarország vasúti közlekedésének történetében. A menetrendszerűen óránként 160, a teszteken azonban akár 200 kilométeres végsebességet produkáló vonatokat a vasúttársaság Budapest nagy forgalmú elővárosi vonalain állítja forgalomba. A nagy végsebességnél is fontosabb a másodpercenként 1,1 méteres gyorsulási képesség, amely lehetővé teszi, hogy a pálya műszaki vagy forgalmi okokból lassú szakasza után a szerelvényt a legrövidebb idő belül a megengedett legmagasabb sebességre gyorsítsa. Ezzel hozzájárul, hogy a korábbiaknál jobban tartani tudja a menetrendet.

Borítókép: a Budapest-Cegléd vonalon utasforgalmi próbaüzemben elindított első emeletes KISS motorvonat a Zugló vasúti megállóhelyen 2020. március 15-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!