jó lesz vigyázni

2019.05.16. 17:00

Erre figyeljen, ha kávét iszik

Növeli a nyelőcsőrák kockázatát ha 65 foknál melegebb teát vagy kávét fogyasztunk.

Forrás: Shutterstock

Hogy milyen jótékony, vagy éppen káros hatása van a kávéfogyasztásnak, arról megoszlik a kutatók véleménye. A reggeleket elindító fekete italt azonban nem mindegy, hogyan fogyasztjuk – erre figyelmeztet a Harvard Medical Schooln alapján a Maszol.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egy 23 tudósból álló kutatócsoportot kért fel arra, hogy vizsgálja meg a forró italok (pl.: kávé, tea) rákkeltő hatását. Az eredmények szerint az italok önmagukban nem járulnak hozzá a daganatos megbetegedések kialakulásához, azonban növeli a nyelőcsőrák kockázatát ha 65 foknál melegebb teát vagy kávét fogyasztunk.

Nemrég erre az eredményre jutott egy 50 ezer férfi és nő adatain alapuló kutatás is. Egészségünk védelme érdekében tehát fontos, hogy az első kortyok előtt hagyjuk kicsit hűlni a teát vagy a kávét. Kevergessük kicsit, vagy fújjuk meg az italt, hogy hamarabb hűljön. Egyes szakértők szerint ez azért is fontos, mert az alacsonyabb hőmérsékleten nagyobb hangsúlyt kapnak az italok ízei.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!