Csak okosan

2017.10.19. 13:07

Fel kell készíteni a diákokat az okoseszközök használatára

Az okoseszközök akkor igazán hasznosak, ha okos emberek használják ezeket, okos dolgokra; ehhez arra van szükség, hogy a fiatalok már tanulmányaik során elsajátítsák ezek használatát – hangsúlyozta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) médiaműhelyének csütörtöki átadóján.

Karas Monika megjegyezte, a hatóság támogatásával korábban négy vidéki és öt fővárosi egyetemen hoztak létre ilyen központot, ahol a diákok olyan minőségi és naprakész tudást szerezhetnek, amellyel kielégíthetik a nagy reklámügynökségek, filmstúdiók, médiumok igényeit.

Mint mondta, az online eszközök mindennapjaink szerves részévé váltak, gyakran meghatározzák, miként vélekedünk a világról, és az egyetemeken is mind népszerűbbek azok a szakirányú képzések, amelyek az okoseszközökkel, a hírközlés egy egészen új területével foglalkoznak.

Karas Monika a mintegy 13 millió forintból megvalósult fejlesztéssel kapcsolatban hangsúlyozta: cél, hogy érdemben hozzá tudjunk járulni a jövő szakembergárdájának képzéséhez, hiszen a főként technika függő szakokon létkérdés, hogy a diákok naprakész tudást szerezve lépést tudjanak tartani a fejlődéssel.

Józsa János, az intézmény rektora az eseményen azt emelte ki: a most átadott műhely tovább emeli kiválósági képzőhelyük oktatási színvonalát, ez a képességek mellett az elméleti és a gyakorlati tudás fejlesztésére is összpontosít, utóbbi megszerzésének egyik fontos eszköze pedig a műhelymunka.

Alapfilozófiájukként említette, hogy mindig is együttműködésre törekedtek az egyetemen kívüli világgal, legyen szó kormányzati, nem kormányzati szervekről vagy a gazdasági élet szereplőiről.

Borítókép: CREATISTA / Shutterstock.com

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!