meghosszabbított nyitvatartás

2019.07.14. 13:32

Hat helyszín csatlakozott a Libegők éjszakájához

A Chernel István Sí és Turisztikai Klaszter szervezésében második alkalommal megvalósuló eseményen az idén már hat helyen lehet libegőzni éjszakába nyúlóan.

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Máthé Zoltán

A szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében olvasható, hogy a helyszínek között van a budapesti János-hegyi libegő, a sátoraljaújhelyi Zemplén Kalandpark, a lilafüredi Libegőpark, a mátraszentistváni Sípark, a sástói Mátra Libegő és az eplényi Kaland Hegy, melyek meghosszabbított nyitva tartással várják a vendégeket.

A Zemplén Kalandparkban reggel 9 órától 24 óráig lehet majd libegőzni. Jegyelővétel nem szükséges, retúrjegyet 23 óráig lehet vásárolni.

Az Eplényi Libegő szintén reggel 9 órától 24 óráig látogatható. A libegőzés mellett a vendégeket ingyenes játékokkal – például trambulinnal, ugrálóvárral, mászófallal -, továbbá büfével várják.

A mátraszentistváni szervezők a Síparkban július 20-án állatsimogatóval várják a látogatókat és használható lesz a summer tubing is. A Panorámalift délelőtt 11 órától 21 óráig lesz nyitva, valamint a Hóhatár hütte is várja a vendégeket.

Budapesten a BKV és a BKK idén is csatlakozik a Libegők éjszakája országos rendezvényeihez. A Zugligeti Libegő 19 és 1 óra között tart nyitva szombaton, fél 1-ig lehet a völgyállomásról a hegyállomásra utazni. A budapesti rendezvény külön erre az alkalomra szóló 2000 forintos retúrjeggyel látogatható.

A Zugliget és a János-hegyi kilátó között közlekedő Libegő völgyállomása a Nyugati pályaudvartól közlekedő 291-es autóbusszal, illetve a Széll Kálmán térről óránként induló R158-as retró járattal érhető el. Az R158-as retró autóbusz 18 óráig a megszokott menetrendje szerint óránként, azt követően pedig a rendezvény végéig 12-20 percenként fogja szállítani az érdeklődőket. Zugligetből az utolsó járat 2 óra 30 perckor indul vissza a Széll Kálmán térre. Emellett a rendezvény napján 18 órától folyamatosan ingyenes különjárati autóbuszok indulnak a helyszínre a Clark Ádám térről.

A Libegők éjszakájáról további információk az esemény Facebook-oldalán találhatók.

Borítókép: Utasok a Zugligeti Libegőn 2018. július 28-án, az első Libegők Éjszakája nevű rendezvényen

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!