Fotó: Shutterstock

Így lehet szebb a bőr néhány apró lépésben

A legtöbb ráadásul szinte semmibe sem kerül.

Bizony számos tényező ronthat vagy javíthat a külsején, ezért nem árt, ha tisztában van azzal, mit kerüljön, illetve mit hívjon segítségül bőre védelmében – írja a Vasárnap Reggel.

Radírozás

Kezdjen tiszta lappal: távolítsa el a régi hámsejteket, és adjon helyet az újaknak! A sejtregeneráció alvás közben felgyorsul, ezért ha este hámlasztással vagy radírozással eltávolítja az elhalt bőrsejteket, a hám vérellátása fokozódik, ami serkenti az új, egészséges sejtek létrejöttét, miközben a szennyező és a méreganyagok távoznak. Az eredmény ragyogó, tiszta bőrfelület lesz!

Hidratálás

A fiatalos, sima bőrképhez elengedhetetlen a nagy mennyiségű víz fogyasztása. A dehidratált bőr elveszti rugalmasságát, és finom ráncok jelennek meg rajta, a szem alatt pedig karikák. A hidratált bőr ezzel szemben egyenletesen „kipárnázott”. Legyen az a cél, hogy naponta elfogyaszt 2 liter jó minőségű vizet! Emellett alkalmazzon hialuronsavas készítményeket, ez a hatóanyag ugyanis, akár a szivacs, nagy mennyiségű folyadékot képes magában tartani. Emiatt a bőr feszesebbé válik, a ráncok kisimulnak. Alkalmazzák krémekben, szérumokban, de szépségvitaminok és -italok alkotórésze is.

Le a stresszel!

A folyamatos feszültség rendkívül pusztító a bőrre nézve. Fokozza a gyulladást, az ekcéma és a pikkelysömör tüneteit. Rontja az alvásminőséget, márpedig az alváshiány kulcsszerepet játszik a bőr öregedésében. A stressz okozhat idő előtti ráncképződést is, mivel az első számú stresszhormon, a kortizol, megbontja a bőrfeszességet biztosító kollagént. Foglaljon időpontot masszázsra, járjon el jógázni vagy csak sétálni egy barátnőjével: a rendszeres kikapcsolódás a fiatalos bőr megőrzésének egyik titka!

A természet kincsei

A kollagén termelődését segítő cink megtalálható az olajos magvakban és a sötétzöld színű zöldségekben. A spenót gazdag folsavban és B-vitaminokban, amelyek elengedhetetlenek a bőr megújulásához. Persze nem kell a zöldségnek feltétlenül zöldnek lennie: a szivárvány minden színében pompázó termések mindegyike gyógyír a bőrnek! Minél sötétebb és élénkebb színű a zöldség, annál több tápanyagot tartalmaz.

Kevesebb cukor

A mértéktelen cukorfogyasztás gyulladásokat okozhat a szervezetben, az ennek hatására termelődő enzimek pedig a kollagén és az elasztin pusztulásához vezetnek, a bőr megereszkedését és ráncok kialakulását okozva. Érdemes odafigyelni arra, hogy alacsonyabb glikémiás indexű ételekből állítsa össze a menüjét.

Éljenek az antioxidánsok!

A bőr jelenti a szervezet első védelmi vonalát az olyan káros külső hatásokkal szemben, mint az UV-sugárzás vagy a levegőszennyezettség. Ezek oxidatív stresszt okoznak, amely közben káros szabad gyökök szabadulnak fel. Az antioxidáns vegyületek megvédenek ezektől a bőr öregedését fokozó molekuláktól, ugyanis semlegesítik azokat. Erős antioxidáns hatású a C-, az E-, az A-vitamin és a karotinoidok, továbbá a flavonoidok.

Szép álmokat!

Nem utolsósorban tegye szebbé a bőrét elegendő mennyiségű és minőségű alvással! A hámnak ugyanis szüksége van pihenőidőre, amikor az izomzat ellazul, és a szervezet csak az alapfunkcióit látja el. Eközben megy végbe a bőrsejtek megújulása, ilyenkor nő a kollagén és az elasztin termelődése. Éjszaka zajlik a test méregtelenítése is, tisztul a bőrfelszín. A mikrokeringés élénkülésével sok oxigén és tápanyag jut a sejtekhez, támogatva a regenerációjukat. Ha mindezekre nem jut idő a kevés alvás miatt, akkor a bőr egyre érzékenyebb, egyre vékonyabb lesz, ami az idő előtti öregedéséhez vezet.

Borítókép: illusztráció

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Több mint kétezer diák vett részt az MVM Okosbútor versenyén
Családpolitika
Mostantól miniszterként dolgozik Novák Katalin
NBA / 18 perce
A Lakers győzelmével kezdődött a döntő
A Los Angeles Lakers szerdán 116-98-ra nyert a Miami Heat ellen.
Gyász
„Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek. Ők itt maradnak bennünk csöndesen még.” Juhász Gyula Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HEGYI ISTVÁNNÉ (született: Palágyi Ilona) 2020. szeptember 20-án, életének 86. évében csendben megpihent. Hamvasztás utáni végső búcsút veszünk tőle 2020. október 9-én 11.30 órakor, a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető ravatalozójában. Kérjük, hogy kegyeletüket egy szál virággal róják le. Köszönetünket fejezzük ki együttérzésükért. A gyászoló család
„Nem hal meg az, ki milliókra költi dús élte kincsét” (Arany János) Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy DR. KECZE LÁSZLÓ ENDRE a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola volt docense, egykori főigazgató-helyettese dolgos életének 80. évében 2020. szeptember 9-én csendesen elhunyt. Drága halottunkat kívánsága szerint, hamvasztás után szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GULYÁS LÁSZLÓNÉ (Született: Tolmács Ida Rozália) (volt jászkiséri lakos) életének 63. évében, 2020. szeptember 16-án elhunyt. "Hirtelen halálod nagy fájdalmat okozott, de jóságod és szereteted szívünkben örökké élni fog." Hamvaitól szűk családi körben búcsúzunk. Férje és a gyászoló család Szolnok
EMLÉKEZÉS IFJ. MAJZIK JENŐ Jenci (1976-2014) halálának 6. évfordulóján. Már 6 éve nélküled jön el a tavasz, nyár, ősz és tél, de nélküled semmit sem ér. Csak az idő és vele az élet múlik. Elvesztésed feledni nem lehet, szívünkben örök a fájdalom és a szeretet. Örökké szerető szüleid, testvéred, keresztlányod
„Angyalaid vezessenek tovább az utadon, legyen lelkednek örök béke és nyugalom.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MARJAY KÁROLYNÉ (Született: Turcsányi Judit) életének 67. évében türelemmel viselt súlyos betegség után csöndben távozott közülünk. Drága szerettünk búcsúztatása 2020. szeptember 30-án, szerdán 15.00 órakor a nyíregyházi Északi temető Főbejárati ravatalozójából lesz, római katolikus szertartás szerint. Kérjük, hogy a megjelentek együttérzésüket egy szál virággal fejezzék ki. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy PÁLKERTI ZOLTÁN (Luca) életének 54. évében örökre megpihent. Búcsúztatása 2020. szeptember 30-án 10.00 órakor Kegyelet Sírkő Kft. búcsúztató termében lesz. (Szolnok, Kőrösi út 1-3) Ezúton köszönjük azoknak, akik osztoznak fájdalmunkban.
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik SZABÓ ISTVÁN temetésén megjelentek, részvétükkel, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk GAZDAG JÁNOSNÉ (született: Vitóris Terézia) temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család Elízium Kft.
Fájó szívvel tudatjuk, hogy ÖZV. BOROS BALÁZSNÉ (Papp Klára) életének 69. évében elhunyt. Temetését szűk családi körben tartjuk.
EMLÉKEZÜNK ÖZV. NAGY LÁSZLÓNÉ (született: Donkó Piroska) halálának 7. évfordulójára. ,,A szívtelen időt megfordítanám, hogy újra nálam legyél.'' Soha el nem múló szeretettel gondol rád lányod: Pintyő, unokáid: Bea és Csaba
Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett, drága jó Férjem, Édesapánk, Nagyapánk, Bátyám ROCKENBAUER LÁSZLÓ 2020. szeptember 4-én tragikus hirtelenséggel elhunyt. Szeretett halottunk búcsúztatására 2020. szeptember 25-én (Pénteken) 13.00 órakor kerül sor a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető ravatalozójában. A gyászoló család nevében felesége Rockenbauerné Lendvai Ágnes
EMLÉKEZÉS KONYECSNI MIHÁLYRA Ma 21 éve, hogy itt hagyott bennünket, de emléke tovább él szívünkben. Szerettei
Fájó szívvel emlékezünk SZŰCS BALÁZS (anyja neve: Kollár Franciska) halálának 19. évfordulójára. "Telnek a napok, a hetek, a hónapok, hiányzik valaki, aki örökre itt hagyott. Az élet csendesen megy tovább fájó emléked elkísér egy életen át." Szerető felesége, lánya, veje, menye és unokái Tiszaföldvár
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Édesapánk, Nagyapánk, Sógorunk ID. FARKAS KÁROLY életének 78. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. szeptember 24-én 10.00 órakor a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temető ravatalozójában lesz. Kérjük részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. Szeretett halottunk hamvait szűk családi körben helyezzük örök nyugalomba. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GAZDAG JÁNOSNÉ (született: Vitóris Terézia) 95 éves korában, 2020. szeptember 15-én elhunyt. Búcsúztatása 2020. szeptember 22-én 9.45 órakor lesz a besenyszögi fenti temetőben. A gyászoló család Elízium Kft.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ULVICKI MIHÁLY 35. életévében tragikus hirtelenséggel 2020. szeptember 9-én elhunyt. Szerettünktől 2020. szeptember 21-én 14.30 órakor veszünk végső búcsút a szolnoki Kőrösi úti temetőben. A gyászoló család
A gyászoló család mély fájdalommal tudatja mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ ISTVÁN (Szimat) ny. törzszászlós 2020. szeptember 5-én, éltének 81. évében elhunyt. Drága szerettünktől 2020. szeptember 22-én 13.00 órakor veszünk végső búcsút a szolnoki római katolikus temető ravatalozójában, katonai tiszteletadással
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KUPECZKI KÁROLYNÉ (született: Kiss Irén) életének 69. évében hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt. Búcsúztatása 2020. szeptember 22-én 14.30 órakor a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temetőben lesz. Gyászoló család
"Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni. Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek. " Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZMELÓ LAJOS a VCSM volt dolgozója, 67 éves korában csendben megpihent. Szeretett halottunktól a rákóczifalvai temetőben veszünk búcsút 2020. szeptember 21-én 11.00 órakor. Ezúton köszönjük azoknak, akik osztoznak fájdalmunkban
Szomorúan tudatjuk mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy PINKÓCZI SÁNDORNÉ született Feith Julianna a család Mamija 79 éves korában, 2020. szeptember 11-én örökre megpihent. Végső búcsút veszünk tőle 2020. szeptember 18-án (Pénteken) 13.00 órakor a jászkarajenői köztemetőben. Kérjük, hogy kegyeletüket egy szál virággal róják le. Köszönetünket fejezzük ki együttérzésükért. A gyászoló család
Védőoltás / 1 órája
Ezzel a megoldással töredékére csökkenne a méhnyakrákos megbetegedések száma
Geológia / 1 órája
Megfejtették a kozmikus gyémántok eredetének titkát
SZOLNOK / MARTFŰ / 1 órája
Januártól nyilvántartásba veszik a társasházak közös képviselőit
P. Pusztai Nóra
beruházás / 1 órája
Segítséget kaphatnak a kezdő vállalkozások Jászfényszarun
Illés Anita
Turizmus / 2 órája
Bevált a pihenőkártya, felpörgött a belföldi forgalom
Koronavírus / 2 órája
Folyamatosan frontvonalban a Dél-pesti Centrumkórház