Dédapáink vitéz tettei

2017.08.28. 14:24

Információs portál az első világháború magyar hőseiről

140 kiadvány 50 ezer oldalát digitalizálták a www.magyarezredek.hu cím alatt futó internetes adatbázis létrehozásához. A portálon egyedi térképek segítségével hadtestekre, alakulatokra is rákereshetünk, és olvashatunk vitézi tettekről, sőt fegyvernem-történetről is.

Mindemellett talán a legfontosabb az, hogy adott személyekre vonatkozó információkat is találhatunk ebben a rendhagyó tárházban, így akár dédapáink után is nyomozhatunk. A honlap elkészültéhez az alapot azok a művek alkotják, amelyek az Osztrák–Magyar Monarchia közös haderejének magyarországi kiegészí­tésű alakulatairól és a Magyar Királyi Honvédség első világ­há­borús csapattörténetéről szólnak – olvasható a Vasárnap Reggel című hetilap friss számában megjelent összeállításban.

A Hadtörténeti Intézet és Múzeum öt esztendővel ezelőtt határozta el, hogy az első világháborúban rendszeresen kiadott veszteségi listák alapján rendszerezi és kereshető, digitális formában publikussá teszi az első világháborúban hősi halált halt, eltűnt, fogságba esett vagy megsebesült magyar katonák adatait. A munka 2015-ben az Első Világháborús Centenáriu­mi Emlékbizottságtól kapott támogatással és további két stratégiai partner csatlakozásával kapott új lendületet.

A most élesített honlapot a Magyar Katona Áldozatvállalása a Nagy Háborúban1914–1918 program részeként mutatták be. A portál most már az Osztrák–Magyar Monarc­hián belüli Magyar Királyság területéről felállított alakulatok információs portál­jaként funkcionál.

A különleges hadtörténeti oldal születése az I. világháború befejezésének 90. évfordulója kapcsán egy vándorkiállítással indult. „A Hadtörténeti Könyvtár alakulattörténeteit olyan jelentős, reprezentatív, gyűjteményi résznek, különgyűjteménynek találtuk, ami egyben áttekintve hallatlan nagy információanyagot és személyekhez köthető információkat tartalmazott az I. világháborúval kapcsolatban” – mondta el Andaházi Szeghy Viktor őrnagy, a HM Hadtörténeti Könyvtár vezetője a Hirado.hu-nak. A kiállítás előkészítésekor derült ki, hogy erről a korszakról milyen hatalmas információforrás áll rendelkezésre.

Mohácsi Zoltán könyvtári szakinformatikus, Az év fiatal könyvtárosa 2017. évi elismertje elmondta, hogy az összes

oldalt körülbelül három éven keresztül digitalizálták. „A digitalizálást lapszkennerekkel végeztük. Javarészt A3-as és A4-es méretűek voltak ezek a dokumentumok. Számtalan kihajtható melléklet és hadrendi vázlat található bennük, amelyeket fényképeznünk kellett, és ezeket képszerkesztő programokkal kellett összedolgozni” – tette hozzá. Fontos tudni, hogy efféle dokumentumok ilyen teljességben egyedül itt tekinthetők meg, úgyhogy egy valóban egyedül­álló kezdeményezésről van itt szó. Az oldal tudományos munkát végzőknek ugyanúgy aján­lott, mint azoknak, akik család­fájukat szeretnék felállítani, mert személynév, helyszín, esemény alapján is kereshetnek a honlapot böngésző látogatók.

Forrás: FORTEPAN
Forrás: FORTEPAN | Fotós: FORTEPAN

Mohácsi Zoltán elmondta, hogy nagy hangsúlyt helyeztek a pontosságra, ezért manuális korrektúrát alkalmaztak. Ennek során a korrektorok végignézték mind az ötvenezer oldalt, amit beszkenneltek és ezeket javították. Vagyis az esetleges sortörések kiiktatása és a személynevek pontosítása, a tökéletes felhasználóbarát oldal létrehozása volt a cél.

„Azon személyek számára is szerettünk volna információkat adni, akik csak valamely ősük, felmenőjük adatai után érdeklődnek, vagy belebotlottak esetleg odahaza a sublótfiókban egy katonakönyvbe vagy egy régi parancsba, menetparancsba, és ennek szerettek volna részletesebben utánajárni”

– mutatott rá Andaházi Szeghy Viktor.

Az I. világháború volt a történelem legnagyobb magyar katonai emberveszteséggel járó konfliktusa. A korabeli hadkiegészítési rendszer térképes megjelenítésével kereshetünk az egyes hadtestekre, gyalogságra, lovasságra, tüzérségre, honvédkerületekre, alakulatokra is. Andaházi Szeghy Viktor elmondta, a várható keresési szempontokra gondolva olyan metaadatolási rendszert építettek ki, amelyben külön el tudja különíteni az érdeklődő, hogy egy fotót szeretne az adott felmenőjéről találni, valamely hőstettét szeretné előhívni ebből az archívumból, vagy pedig valamely csatának a különböző leírásait szeretné megtekinteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!