Sport és egyenlő esélyek

2018.05.23. 07:00

Izgalmas könyv készült a magyar parasportról

A Mozgáskorlátozottak Egyesületének Országos Szövetsége (MEOSZ) szervezésében kedden mutatták be az "Árnyékban született csillagok. Paralimpiatörténeti tanulmányok" című kötetet.

Az 1929-ben indult, 1945 és 1975 között betiltott, majd ezután újraindult mozgalomról készült kétkötetes, közel 1000 oldalas művet a Magyar Paralimpiai Bizottság korábbi elnöke, Nádas Pál szerkesztette – számol be róla az MTI. A könyv 375 dokumentum, fotó és táblázat segítségével mutatja be a hazai paralimpiai mozgalmat, társadalompolitikai hatásait, nemzetközi kapcsolatait, szervezeti fejlődését, valamint a sportolók sikereit, kudarcait.

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke, a kötet kiadója, Nádas Pál munkájának méltatásaként kiemelte, a szervezetnek fontos a parasport, mert „a parasportolók üzenetet közvetítenek saját társaiknak, és az ép embereknek is”.

„Teljesítményükkel azt bizonyítják, hogy hittel, akarattal az emberek megvalósíthatják álmaikat”

- tette hozzá.

Borítókép: illusztráció / Hajmási Éva a kerekesszékes vívók tőr csapatversenyének döntője után a riói paralimpián.

Forrás: MTI / Koszticsák Szilárd

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!