az év tanyája

2018.05.03. 12:02

Július 31-ig lehet nevezni a díjra

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) idén második alkalommal hirdetett pályázatot Az év tanyája díj elnyerésére, amelyre július 31-ig lehet jelentkezni - mondta Szakáli István Loránd, az FM agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára csütörtökön, sajtótájékoztatón, Budapesten.

Berettyószentmárton, 2018. január 15. Szász István eteti az állatokat a baromfiudvarban a Szász tanyán, mely a Földmûvelésügyi Minisztérium pályázatán elnyerte Az év hagyományõrzõ tanyája 2017. címet. Szász István és családtagjai sok vonást õriztek meg ebbõl a múlóban lévõ, természetközeli gazdálkodásból és életformából. Az épületekhez tartozó gazdasági udvarok mellett 10 hektáron konyhakertet és gyümölcsöst mûvelnek, valamint jelentõs számú baromfit és négylábú haszonállatot tartanak. MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítõje közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.

Forrás: MTI/MTVA/Bizományosi

Fotó: Oláh Tibor

Kiemelte, hogy a szaktárca honlapján elérhető felhívásra négy kategóriában lehet jelentkezni, és idén először határon túli tanyák is pályázhatnak. A tanyák kizárólag elektronikusan az [email protected] e-mail címen jelentkezhetnek.

Kifejtette, hogy elsősorban olyan tanyák jelentkezését várják, amelyek a hagyományos gazdálkodási formákra helyezik a hangsúlyt. Az év hagyományőrző tanyája kategória főként a hagyományos tanyai jelleg megőrzését támogatja, míg

a határon túli tanyafelhívás azért jött létre, hogy a kormány felmérje a külhoni magyarság tanyáinak helyzetét.

Ezek mellett az idén is odaítélik a közönség díjat a legtöbb szavazatot elnyert pályázatnak, amelyekre voksolni az erre a célra létrehozott közösségi oldalakon lehet – sorolta.

Hangsúlyozta, hogy

tavaly a felhívásra több mint 100-an nyújtottak be pályázatot,

amely azt mutatja, hogy a tanyán élők büszkék az eredményeikre.

A helyettes államtitkár a sajtótájékoztatón ismertette A magyar tanyák és a Tanyafejlesztési program című kiadványt, amely többek között mindenki számára jó példaként szolgáló tanyagazdaságokat mutat be. Emlékeztetett, hogy a tanyaprogram immár az egész Alföldre kiterjed, 2011-2016 között a mintegy 1700 nyertes pályázatra több mint 8 milliárd forint forrást biztosítottak. A kormányzat támogatásával a tanyafejlesztési program folytatódik, mivel létjogosultsága van a magyar vidék fejlesztéspolitikájában – mondta.

Megjegyezte, hogy az elmúlt időszakban csekély mértékben nőtt a tanyai létformát választók száma, közel 200 ezer ember él tanyán.

Kitért arra is, hogy az elismeréssel és a kiadvánnyal szeretnék népszerűsíteni és vonzóvá tenni a tanyasi létformát a XXI. század embere számára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!