virágünnep

2018.06.29. 07:39

Levendula Napokat rendeznek Szegeden

Levendula Napokat tartanak szombaton és vasárnap a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjében, ahol koncertekkel, előadásokkal, gyerekműsorokkal, zenés-verses irodalmi játékkal, növénybemutatókkal és -vásárral, kézműves termékekkel és gasztronómiai ínyencségekkel várják az érdeklődőket.

Németh Anikó, az egyetemi füvészkert igazgatója közölte, hogy az arborétum gyógynövény- és fűszerkertjében tízféle levendulát csodálhatnak meg a látogatók a fehér virágútól a rózsaszínig, a pannonhalmitól a tihanyi változatig. Kifejezetten arra törekszenek, hogy mindig új, a vendégek számára is jól megkülönböztethető fajokat szerezzenek be.

A füvészkert és az egyetem kulturális irodája által immár ötödik alkalommal megszervezett fesztivál résztvevői a fűszerkerti szépségeket csak megcsodálhatják, a növényárudákból azonban haza is vihetnek levendulatöveket, valamint más egzotikus és évelő növényeket. Termesztők és kézművesek portékáiból is válogathatnak az érdeklődők: lesz többek között levendulás szappan, szörp, illatos párnák, ajándéktárgyak, természetes alapanyagú kozmetikumok és élelmiszerek.

A kétnapos rendezvényen minden korosztály számára színvonalas színházi előadásokkal, koncertekkel, ismeretterjesztő, egészségmegőrző előadásokkal és méhészeti bemutatóval várják a levendula szerelmeseit és az érdeklődőket. Szó lesz a levendula és más fűszer- és gyógynövények jótékony hatásairól, a vendégek kóstolhatnak levendulás édességeket és italokat, készíthetnek ajándéktárgyakat.

A hétvégén fellépnek többek között a Szegedi Nemzeti Színház művészei, a Benedekfi és a Szondi testvérek, koncertet ad Csemer Boglárka Boggie, Váczi Eszter és a Terebes zenekar. Emellett lesz bolgár táncház, valamint kiállítás Ale Ildikó festőművész alkotásaiból. A gyerekeket a Grimm-busz színház és a Haramia együttes zenés meséi szórakoztatják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!