Közlekedés

2021.01.27. 13:30

Mintegy 1500 kilométer kerékpárút épülhet 2027-ig Magyarországon

A 2021-2027-es fejlesztési időszakban az infrastruktúra fejlesztésére rendelkezésre álló források gyorsabb és hatékonyabb felhasználása érdekében a kormány 4 milliárd forintot biztosított kerékpárutak építésének előkészítésére, tervezésére – mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos kedden a kerékpározás évéhez kapcsolódó online sajtótájékoztatón, Budapesten.

Forrás: Shutterstock

Megjegyezte,

ekkora összeg kerékpárutak építésének tervezésére még soha nem állt rendelkezésre Magyarországon.

Hozzátette, a NIF Zrt. és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. adatain alapuló számítás szerint 1 kilométer kerékpárút tervezése 3-4 millió forintra tehető, a közbeszerzési áraktól függően a 4 milliárd forint mintegy 1200-1400 kilométer kerékpárút megtervezésére lesz elegendő.

Révész Máriusz rámutatott arra, hogy a tapasztalatok szerint a 2014-2020 közötti időszakban nagyon sok kerékpárút építése azért lassult le, mert a forrás rendelkezésre állása után kezdődtek a tervezések, az egyeztetések elhúzódtak, a végére pedig a rendelkezésre álló pénzügyi lehetőségek kevésnek bizonyultak, emiatt sok projekt késve, vagy egyáltalán nem valósult meg. Ezen a gyakorlaton változtatnak a tervezés indításával.

A kormánybiztos beszámolt arról, hogy

a megyei közgyűlések vezetőivel, országgyűlési képviselőkkel egyeztetve meghatározták a megtervezendő kerékpárutakat, amelyek előkészítését a Magyar Közút Nonprofit Zrt., a megyei önkormányzatok, és az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ végzi.

A kormánybiztos szerint a kerékpárutak többségének tervei az év közepére készülhetnek el, a bonyolultabb, hosszabb egyeztetést igénylő tervek pedig legkésőbb az év végéig.

Révész Máriusz hangsúlyozta,

uniós és hazai forrásokból a következő hét évben mintegy 1500 kilométer kerékpárút épülhet Magyarországon, ehhez még erdészeti, mezőgazdasági utakon, gátakon, kisforgalmú közutakon további 4500 kilométer kitáblázását tervezik.

Ha ezek a kerékpárutak elkészülnek, illetve kijelölésre kerülnek, akkor Magyarországon összefüggő, átjárható kerékpárúthálózat alakul ki, aminek köszönhetően jelentősen nőhet a kerékpártúrázók és a kerékpárral közlekedők száma.

Madarász-Losonczy Bálint, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kerékpáros koordinációs főosztályának vezetője elmondta,

a megtervezendő szakaszok kijelölésének szempontjai között szerepelt többek között az, hogy elsősorban külterületi szakaszok legyenek, a fejlesztést a hálózatkialakítás tegye indokolttá, turisztikai és hivatásforgalmi szemszögből egyaránt jelentőségük legyen.

A szaktárca főosztályvezetője kitért arra, hogy a rendelkezésre álló 4 milliárd forint keretösszegből Pest megye kivételével a megyék egyenlő arányban részesednek. Így megyénként 200 millió forint jut a tervezésre, Pest megye 400 millió forintból gazdálkodhat, mivel az elmúlt években Pest megye uniós forrásból sokkal kisebb mértékben részesedett.

Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy

az általuk tervezett projektekkel céljuk az országos közutak melletti kerékpáros nyomvonalak vezetésével a települések közötti összeköttetések megteremtése.

A vállalatot országos szinten 88 kerékpáros útvonal megtervezésével bízták meg. A tervezési közbeszerzés megindításához 88 útszakasz közel 90 százalékára már tervezői diszpozíciót is meghatároztak. Ha minden terv szerint halad, akkor akár már 2022 tavaszán számos helyszínen elindulhat a kivitelezés tette hozzá.

Berencsi Miklós, az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ programvezetője elmondta,

a központ koordinálja a turisztikai célú kerékpárutak tervezését, így a megyékkel, az Innovációs és Technológiai Minisztériummal egyeztetve érvényesíteni tudják a turisztikai szempontokat.

A központ 192 szakaszból 45 terveztetését végezteti el 9 megyében, emellett a 4 milliárd forint felhasználásának adminisztrációját, pénzügyi ellenőrzését is ellátják mondta Berencsi Miklós.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!