szép eredmények

2020.01.17. 17:56

Sikeres évet zárt a Magyar Divat & Design Ügynökség

Tavaly összesen 26 hazai és nemzetközi rendezvényt szerveztek.

Forrás: Shutterstock

A hazai divat- és design ágazat fejlesztése érdekében tevékenykedő Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) közreműködésével tavaly nyolc nemzetközi szakmai eseményen és tizennyolc hazai rendezvényen mintegy 153 magyar márka vehetett részt – közölte a szervezet csütörtökön.

Az ügynökség által szervezett oktatási programokon 80 hazai és nemzetközi szakember vett részt, ezeken a mentorprogramokon pedig 2019-ben több mint 30 márka volt jelen. A szakmai kapcsolatépítés érdekében két nemzetközi szervezettel kötött együttműködési megállapodást az ügynökség.

Tavaly összesen 26 hazai és nemzetközi rendezvényt szervezett és koordinált az MDDÜ, a divat területén 83, míg a design területén 70 márka vett részt valamilyen, az ügynökséghez köthető eseményen. Az ügynökség 18 hazai rendezvényén idén mintegy 12 ezer ember vett részt – áll a közleményben.

A divatipari stratégiai munkaanyag sikeres összeállítása után 2019 februárjában a Camera Nazionale della Moda Italianaval kötött hároméves stratégiai megállapodásnak köszönhetően a nemzetközi divatmentoringban résztvevő hat mentorált márka vehetett részt a Milano Fashion Weeken, a magyar márkák állandó kiállítására mindkét alkalommal több ezren voltak kíváncsiak, a divatbemutatók pedig teltházasak voltak.

A sikeres külföldi jelenléthez elengedhetetlen a legalább háromszori megjelenés egy eseményen, így az ügynökség létrehozta a Budapest Select ernyőmárkát a magyar termékek könnyebb beazonosíthatósága érdekében.

A 2019 márciusában és novemberében megrendezett Budapest Central European Fashion Week kísérőeseményeként először szervezte meg hagyományteremtő céllal az ügynökség a Budapest Fashion & Tech Summit elnevezésű egynapos konferenciáját a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, ahol nemzetközi szinten elismert szakemberek tartottak előadásokat a divatipart érintő aktuális témákban.

Kiemelt program volt továbbá a Budapest Fashion and Design Nights és a Fashion Flash is. Összesen 11, szakmai zsűri által kiválasztott hazai designer sikerrel képviselte hazánkat a London Design Fair-en, valamint magyar formatervezők vettek részt a BRERA Design Districten és a Paris Design Weeken is az ügynökség koordinálásában.

Az ügynökség a hazai designipar nemzetközi ismertségének és elismertségének növelésének érdekében csatlakozott az idén már négy helyszínen lezajlott Budapest Design Week programjaihoz és sikerrel rendezte meg a design Dialog eseményeit.

A stratégiai munkaanyagban szereplő célokkal összhangban 2019 márciusában a Hiventures és az MDDÜ stratégiai megállapodást kötött, amelynek célja a magyarországi divat- és designipari ágazat fellendítése, valamint egy értékteremtő hazai divat- és designipari startup ökoszisztéma kialakítása.

Mind a divat, mind a design területén elindult egy hazai és egy nemzetközi mentorprogram, a hazai program célja a stabil magyar márkák létrejöttének segítése, a nemzetközi program pedig többek között a tervezők üzleti tudásának fejlesztésére, a hosszútávú sikerre fókuszál a nemzetközi piacra lépés érdekében. A képzés többek közt a termékfejlesztés, brand management és kommunikáció, üzleti tervezés és márkaépítés témaköreire fókuszál, egyéni igények alapján. A megfelelő szakmai támogatás érdekében mintegy 80 hazai és nemzetközi szakember vett részt a mentoring oktatási programjában, amiken 2019-ben több mint 30 márka vehetett részt.

Az MDDÜ szakmai együttműködést kötöttek az olasz Istituto Europeo di Design nevű oktatási szervezettel a design SPEED elnevezésű közös mentorprogram kialakítására, csatlakozott a World Design Organization (WDO) és a The Bureau of European Design Associations (BEDA) nemzetközi szervezetekhez, illetve együttműködési megállapodást kötött a Magyar Bútor és Faipari Szövetség szervezetével.

Párizsban pénteken kezdődik az egyik legnagyobb nemzetközi lakberendezési és belsőépítészeti designvásár, amelyen az MDDÜ koordinálásában tizenegy magyar tervező képviseli majd hazánkat.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!