Járvány

2020.05.21. 13:04

Tartunk a vírus mutálódásától, de az oltásban is reménykedünk

Legutóbb arról kérdeztük olvasóinkat, mit gondolnak, mi lesz a járvány vége.

Varsó, 2020. április 22. Védõruhát viselõ egészségügyi dolgozó egy autóst tesztel egy varsói bevásárlóközpont parkolójában 2020. április 22-én, a koronavírus-járvány idején. MTI/EPA/PAP/Tomasz Gzell

Forrás: MTI/EPA/PAP

Fotó: Tomasz Gzell

Minket, akik ma a Földön élünk, immár örökre összeköt egy tragikus, de közös élmény: a koronavírus-járvány. Noha a világszerte megbetegedett emberek száma már 5 milliónál, az elhunytaké pedig 324 ezer körül jár, eddig úgy tűnik: a világ sikeresen kezeli a járványt. Míg a történelem nagy járványai, a pestis, a kolera vagy a spanyolnátha szinte akadálytalanul söpörtek végig az országokon, megbetegítve a társadalmak nagy hányadát, a koronavírust, bár a megszokott influenzánál négyszer fertőzőbb, így is sikerült kordában tartani.

A nemrég zárult, világviszonylatban is jelentős mértékű országos tesztelés kimutatta, hogy Magyarországon a koronavírus a lakosságnak mindössze 0,6-0,7 százalékát érintette, a halottak száma pedig ennek is csak töredéke.

A járvány azonban még nem múlt el, és rajtunk, a fegyelmezettségünkön is múlik, hogy mikor mondhatunk búcsút neki. Legutóbbi szavazásunkban arról kérdeztük olvasóinkat, mit gondolnak: mi lesz a járvány vége?

A szavazatok alapján úgy tűnik, a többség hosszan elhúzódó járványra számít. A legtöbbek szerint (39%) van rá esély, hogy a vírus mutálódik, és még sokáig velünk lesz a nyavalya. Majdnem ugyanennyien, 34 százaléknyian pedig úgy vélik, hogy csak a majdani oltás fogja visszaszorítani a koronavírust.

Jóval kevesebben (15 százalék) értenek egyet a nyájimmunitás elméletével és gondolják azt: a vírus átmegy rajtunk, és kialakul a védettség. A svédek által is alkalmazott modellel szemben jogos a szkepszis, erre a már fönt idézett országos tesztelés eredménye a legjobb bizonyíték. Az adatok ugyanis megmutatták: a magyarok kevesebb mint 1 százalékánál alakulhatott ki védettség, az emberek 99 százaléka továbbra is megbetegedhet.

Végül a szavazók 12 százaléka voksolt csak arra a lehetőségre, amely szerint a vírus a korlátozó intézkedések hatására egyszer csak megszűnik.

A járvány tehát nem múlt még el. Bár az élet egyre több helyen indul újra, ne feledjük: az eddigi kedvező eredményeket a hatóságok gyors és szakszerű intézkedésein túl saját fegyelmezettségünknek köszönhetjük. Ameddig kell, az előírt helyeken hordjunk maszkot és tartsuk be a 1,5 méteres védőtávolságot mindenkitől, akivel nem élünk egy fedél alatt! Így megelőzhető a fertőzés újbóli felfutása.

[eweb-voting id="2376261"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!