mítoszcáfolat

2018.12.11. 16:00

Úgy tűnik, a rejtvényfejtés mégsem véd meg a szellemi hanyatlástól

Ahogy a sudokuzás sem.

Forrás: Shutterstock

Korábban széles körben elterjedt nézet volt az agy frissességének megőrzésével kapcsolatban a „használd, vagy elveszíted”-elmélet. Egy skót kutatás azonban arra az eredményre jutott, hogy

azok az emberek őrzik meg jobban a mentális képességeiket, aki egész életükben rendszeresen végeztek intellektuális tevékenységet. Ugyanis az ő mentális hanyatlásuk a kutatók szerint „magasabb kognitív pontról indul”.

Az nem derül ki a kutatásból, hogy vajon a kognitív hanyatlás lassabb is lesz-e ezáltal – ismertette a tanulmányt a BBC News kedden.

A BMJ folyóiratban közölt tanulmány az Aberdeeni Királyi Kórházban dolgozó Roger Staff és az Aberdeen-i Egyetem közreműködésével készült.

A kutatásban 498 ember vett részt, akik 1936-ban születtek, és 11 éves korukban intelligencia-felmérést végeztek velük. A kutatás akkor kezdődött, mikor betöltötték a 64. évüket. A következő 15 évben öt alkalommal mérték fel emlékező képességüket és szellemi gyorsaságukat.

Kiderült, hogy a problémamegoldással kapcsolatos tevékenység nem védi meg az embert a szellemi hanyatlástól.

Ugyanakkor azok, akik egész életükben, folyamatosan végeztek intellektuális tevékenységet, idős korukban is magasabb szinten voltak birtokában szellemi képességeiknek.

A tanulmány modellező módszerrel készült, és nem állapított meg okozati összefüggéseket. Időközben a kutatásban részt vevők közül többen kimaradtak, néhányan elhunytak.

Korábban néhány tanulmány megállapította, hogy a kognitív tréning javíthatja az emlékezet és a gondolkodás néhány aspektusát, különösen középkorúaknál vagy idősebbeknél a napi feladatok ellátásában. Ám

azt egyetlen kutatás sem bizonyította, hogy az agytréning megvédene a demencia kialakulásától.

A brit Global Council on Brain Health egy tavalyi jelentésében arra ösztönzött, hogy az agytorna helyett az emberek minél fiatalabb koruktól végezzenek olyan agystimuláló tevékenységeket, mint a zenetanulás, rajzkészség fejlesztés vagy a kertészkedés, hogy ezzel őrizzék meg egészséges agyi funkcióikat életük későbbi részében.

David Reynolds, a brit Alzheimer Kutatóintézet vezető szakembere szerint a tanulmány újabb adalék a „használd, vagy elveszíted”-vitában. A tudós hangsúlyozta, hogy a szellemi aktivitás megőrzéséhez a jó fizikai állapot, az egészséges, kiegyensúlyozott étrend, a dohányzás mellőzése, az ajánlásoknak megfelelő, határokon belüli alkoholfogyasztás, a testsúly megőrzése, a koleszterolszint és a vérnyomás kordában tartása járulhat hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!