A szeretet nem árt

2020.02.17. 12:59

Van hová fordulniuk a kapcsolati erőszak áldozatainak (videó)

Országos kampányt indít az Ökumenikus Segélyszervezet.

Forrás: Shutterstock

Az Ökumenikus Segélyszervezet arra akarja felhívni a figyelmet, hogy van hová fordulniuk a bántalmazottaknak – közölte Gáncs Kristóf kommunikációs igazgató hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

„A segélyszervezet kampányát az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával indítja, »A szeretet nem árt« jelmondattal, amellyel azt akarják üzeni, hogy semmi nem teszi elfogadhatóvá az erőszakot egy kapcsolatban”

- mondta.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár beszél a „Ha a párod bántana, tudnád, kihez fordulj segítségért?” című országos kampány sajtótájékoztatóján
Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára is azt hangoztatta, hogy

a kapcsolati erőszak minden formája elfogadhatatlan, ugyanakkor ha valaki áldozattá vált, annak tudnia kell, van segítség, van hová fordulnia.

Az államtitkár szerint a kapcsolati erőszakot nem lehet aktuálpolitikai kérdéssé tenni, továbbá nem elég csak a tragédiákról beszélni, hanem azt is be kell mutatni, hányan dolgoznak az ellátórendszerben, hol kérhető segítség.

„Mindannyian a jelzőrendszer tagjai vagyunk, mert senki nem nézheti tétlenül, ha kapcsolati bántalmazást lát” – tette hozzá.

„Azt országban mindig van egy üres hely, ahol be tudnak fogadni egy krízishelyzetben lévő családot” – közölte.

Korábban a teol.hu írt arról, hogy az elmúlt évek ez irányú fejlesztéseinek köszönhetően az Ökumenikus Segélyszervezet mára az egyik legnagyobb olyan hazai szervezetté vált, amely a megelőzéstől kezdve a kríziskezelésen át a reintegrációs szolgáltatásokig nyújt segítséget a kapcsolati erőszak áldozatainak. A november 25-i világnapon a krízisambulanciák munkáját bemutató kisfilmmel hívták föl a figyelmet a kapcsolati erőszak elleni küzdelem fontosságára.

Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat 06 80 20 55 20-as telefonszámán éjjel-nappal kérhető segítség. A szolgálat támogatását négyszeresére, 202,5 millió forintra emelték – mondta Novák Katalin.

Ismertetése szerint 2010 és 2019 között jelentősen nőtt azon intézmények száma, amelyek a kapcsolati erőszak áldozataival foglalkoznak.

„A krízisközpontok száma ez idő alatt 12-ről 20-ra, az úgynevezett félutasházaké 4-ről 21-re, a titkos menedékházaké egyről 8-ra nőtt. Új ellátási formaként hét kríziskezelő ambulanciát is létrehoztak, és több ezer szakembert képeztek”

– mondta.

Közölte: 2010 és 2019 között 11 ezernél több embernek segített a kapcsolati erőszak áldozatainak támogatására specializálódott ellátórendszer.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy nyitottak „bármely jogszabályi szigorításra”, ha szükség van rá.

A területet jól ismerő szakemberek javaslatai alapján már készítettek egy jogszabálycsomagot, amellyel a jövőben hatékonyabbá tudják tenni a kapcsolati erőszakkal szembeni fellépést – közölte Novák Katalin.

Gáncs Kristóf hozzátette: a kampány a szemléletformáláson túl gyakorlati segítséget is nyújt az aszeretetnemart.hu oldalon elérhető információkkal és online tanácsadással.

Rácsok Balázs, a segélyszervezet szociális igazgatója szerint az elmúlt hónapok tragédiái intő jelek, ezért tovább kell fejleszteni az ellátást, a jogszabályokat szigorítani kell és további képzésekre is szükség van. Úgy vélte,

elérhető, rugalmas szolgáltatások kellenek, és azt is biztosítani kell, hogy a bántalmazott anonimitásban maradhasson, amíg akar, ezért működtetnek online vagy telefonos tanácsadást is.

A sajtótájékoztatón a budapesti Móricz Zsigmond körtér egyik villamosmegállójában bemutattak egy interaktív köztéri plakátot, amely azzal a kérdéssel igyekszik elgondolkoztatni a járókelőket, hogy „Ha a párod bántana, tudnád, kihez fordulj segítségért?”.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!