fontos a részvétel

2018.09.07. 18:30

Vetélkedővel buzdítja szavazásra a fiatalokat a választási iroda

A Túl az első X-en„ – Tehetsz a jövődért, válassz! címmel meghirdetett játék célja, hogy a középiskolások megismerhessék a demokratikus intézmények működését, a választási rendszer alapvető szabályait és így tudatos választókká váljanak.

Forrás: MTI Fotó:

Fotó: Biró István

Pálffy Ilona, az NVI elnöke a Nemzeti Választási Iroda (NVI) és az Európai Parlament magyarországi kapcsolattartási irodája „Túl az első X-en” – Tehetsz a jövődért, válassz! címmel meghirdetett vetélkedőjével kapcsolatban arról beszélt, régóta probléma, hogy a fiatalok nem elég aktívak a választásokon, ezért az NVI már három éve rendez vetélkedőket, hogy ösztönözze a részvételt; 2015-ben hirdettek először vetélkedőt magyarországi középiskolásoknak, akkor 215 csapat jelentkezett, 2016-ban pedig 110 magyarországi csapat vett részt a játékon. Tavaly a Kárpát-medencei középiskolásoknak hirdették meg a vetélkedőt, „Demokrácia 1x1” elnevezéssel.

A most harmadik alkalommal meghirdetett „Túl az első X-en” – Tehetsz a jövődért, válassz! vetélkedő célja, hogy a fiatalok már a középiskolában megismerhessék a demokratikus intézmények működését, a választási rendszer alapvető szabályait, a demokratikus érdekérvényesítés módszereit, és az itt megszerzett ismeretek birtokában tudatos választóvá váljanak, akik szavazatukkal befolyásolni tudják szűkebb és tágabb környezetük jövőjét.

Lővei Andrea, az Európai Parlament (EP) magyarországi kapcsolattartó irodájának vezetője elmondta: az EP számára kiemelt jelentőségű a fiatal korosztály megszólítása, szeretnék növelni a fiatalok demokratikus részvételét. Hozzátette: az EP-választásokon való részvétel nemcsak Magyarországon, Európa-szerte is csökken, a legfontosabb feladat tehát a fiatal korosztály, az első választók figyelmének felhívása arra, miért fontos a részvétel. Megjegyezte: az EU elfogadottsága Magyarországon kiemelkedően magas, 53 százalék körüli.

Pálffy Ilona elmondta: a versenyre 14 és 18 év közötti négyfős csapatok jelentkezését várják, egy iskola több csapatot is indíthat. A vetélkedőben a kérdések és feladatok az emberi jogok, a választások, a nemzetközi szervezetek működése, illetve az Európai Unió intézményei és működése köré csoportosulnak. Az eredményes részvételhez szükséges tananyag elérhető a valasztas.hu internetes oldalon.

A vetélkedő háromfordulós: az októberi iskolai fordulóban a diákok saját iskolájuk számítógépein, tanári felügyelet mellett, segédeszköz igénybevétele nélkül töltik ki az internetes felületen elérhető tesztet, amely elsősorban a diákok lexikális tudását méri.

A november végén, december elején rendezendő regionális döntőkben azt mérik, hogy a versenyzők korábban megszerzett tudásukat miként képesek a gyakorlatban hasznosítani, ezért ebben a fordulóban már hangsúlyosabban szerepelnek a kreativitást igénylő, játékos szóbeli feladatok, amelyek helyenként megkövetelik a csapattagok egyéni megnyilvánulását is.

Az országos döntő 2019 februárjában lesz. A győztes csapat tagjai értékes tárgynyereményt kapnak, valamint strasbourgi utazást nyernek osztályuknak az Európai Parlament székhelyére, az Euroscola játékokra.

A vetélkedőre szeptember 28-ig lehet jelentkezni, a versenyről további információk a www.valasztas.hu oldalon és a Facebookon olvashatók.

Az európai parlamenti választások jövőre, május 23-26. között lesznek. Nagy-Britannia kilépése miatt 27 tagállamban lesz választás, és a jelenlegi 751-ről 705-re csökken az EP tagjainak száma. A magyar képviselők száma nem változik, 21 marad.

Borítókép: Illusztráció

Forrás: MTI Fotó/Biró István

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!