Reprezentatív kutatás

2021.04.02. 15:40

Vonzóbbá vált a műtárgybefektetés lehetősége Magyarországon

Vonzóbbá vált a műtárgybefektetés lehetősége Magyarországon az elmúlt évhez képest – tájékoztatta a BÁV Zrt. az MTI-t kedden, műtárgybefektetési indexe alapján.

Forrás: Shutterstock

A márciusi reprezentatív online kutatás szerint a BÁV műtárgybefektetési indexe a 2020-as 37,2-ről 40,1 pontra emelkedett idén a koronavírus-járvány ellenére.

A BÁV Zrt. 2018-ban indította el műtárgybefektetési index-kutatását, az index induló értéke a 0-tól 100-ig terjedő skálán 39 volt. Az index 22 elemből áll, amelyekből 7 részindexet hoztak létre, mint például a jövőbeni anyagi kilátások, a befektetői kockázatvállalás, a hozamvárakozás, a műtárgypiac ismerete, a bizalom vagy a műtárgyak presztízsének indexe.

Az idei felmérésben a válaszadók 29 százaléka jelezte, hogy gondolkozik műtárgyak – festmények, ékszerek, klasszikus műtárgyak, fotó, plakát – vásárlásán. Ez az érték még egyik előző kutatásban sem volt ilyen magas. Ugyancsak az elmúlt három év legmagasabb értéke, hogy a válaszadók 41 százaléka számba venné a műtárgyvásárlást is, ha váratlan egymillió forintos forráshoz jutna.

A műtárgypiac felé terelheti a befektetni szándékozókat az is, hogy 7-ről 14 százalékra emelkedett azok aránya, akik szerint a következő öt évben messze az inflációt meghaladó mértékben emelkedhet a festmények, műtárgyak ára. A válaszadók negyede szerint a műtárgyak hozama más befektetési formánál is kedvezőbb vagy sokkal kedvezőbb.

A legnépszerűbb műtárgytípus továbbra is a festmény, stabilan tartja második helyét az ékszer, a harmadik helyen pedig az órák állnak, amelyek népszerűsége 4 százalékkal nőtt az elmúlt évhez képest.

A közlemény idézi Kovács Ádámot, a BÁV kereskedelmi igazgatóját, aki jelezte: a társaság a nemzetközi trendekhez hasonlóan a járvány tavalyi első hullámát követő visszaesés után erősen zárta az év második felét. A hagyományos májusi és év végi, személyes részvétellel zajló aukciók tavaly elmaradtak, így más aukciósházakhoz hasonlóan későbbre tolódik a nagyobb értékű festmények, műtárgyak eladása, ugyanakkor a bevételkiesést sikeresen kompenzálták a kisebb online árverésekkel.

Az index eredményei megerősítik saját tapasztalataikat is, amelyek szerint a műtárgyakra a befektetők hosszú távú, válságálló befektetésként tekintenek – fejtette ki a kereskedelmi igazgató, hozzátéve, hogy júniusra remélhetően visszatérhetnek az élő árverések, és velük az aukciós rekordok.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!