Friss hírek

2004.11.17. 11:00

Magyar-bolgár államfői tárgyalások kezdődtek Budapesten

Magyar-bolgár államfői tárgyalások kezdődtek szerdán Budapesten, melyek végén Georgi Parvanov és vendéglátója, Mádl Ferenc várhatóan több egyezményt is aláír. A bolgár államfő Mádl Ferenc meghívásának tesz eleget szerdán kezdett kétnapos látogatásával.

BAMA

A magyar köztársasági elnök  2002 októberében járt hivatalos látogatáson Szófiában. Akkor a  tárgyalások középpontjában a három évre szóló bolgár-magyar  oktatási, együttműködési munkaterv aláírása volt.  

Georgi Parvanovot - akit útjára elkísért felesége, Zorka Petrova  Parvanova -  katonai tiszteladás mellett fogadták a Szent-György  téren, majd zárt ajtók mögötti megbeszélés kezdődött a bolgár és a  magyar államfő között a Sándor Palotában.

A köztársasági elnökök várhatóan több egyezményt is aláírnak. A  tárgyalások eredményét sajtótájékoztatón ismertetik.

A bolgár államfő tiszteletére Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és  felesége Dobrev Klára ad ebédet a Parlamentben.

Georgi Parvanov zárt ajtók mögött megbeszélést folytat Csányi  Sándorral, az OTP Bank elnökével, valamint találkozik Göncz Árpád  volt köztársasági elnökkel is. 

Az államfő koszorút helyez el a Hősök terén, az Ismeretlen  Katona Sírjánál, majd a szerdai programot díszvacsora zárja, amelyet  a Sándor Palotában Mádl Ferenc és felesége Mádl Dalma ad a vendégek  tiszteletére.

Csütörtökön a bolgár köztársasági elnök munkareggeli keretében  találkozik Harrach Péterrel, az Országgyűlés alelnökével, majd  látogatást tesz a Városházán és kiállítást nyit meg Mádl Ferenccel  közösen a két ország diplomáciai kapcsolatai felvételének 125.  évfordulója alkalmából az Országos Levéltárban.

Georgi Parvanov találkozik a Duna Bizottság képviselőivel, és a  folyó menti államokat tömörítő, budapesti székhelyű államközi  szervezettől kitüntetést vesz át.

A magas rangú vendég csütörtökön délután látogatást tesz a Szent  Kirill és a Szent Methódij templomban, és találkozik a  Magyarországon élő bolgár kisebbség képviselőivel.

-->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!