2005.01.10. 18:11
Döntés a János kórház volt vezetőjének fegyelmijéről
Jövő heti ülésén dönt a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottsága arról, hogy milyen elmarasztalásban részesíti a János kórház korábbi főigazgatóját, akinek működése alatt 1 milliárd forintos tartozást halmozott fel az intézmény.
Havas Szófia, a testület alelnöke, országgyűlési képviselő hétfőn elmondta: még decemberben korábbi határozatukat visszavonva, január végére módosították a határidejét annak, hogy Nagy Péter Pál közös megegyezéssel távozhat a kórházból.
A szocialista egészségügy-politikus közölte, hogy a bizottság által megbízott fegyelmi biztos decemberben és január elején sem tudta személyesen meghallgatni a korábbi főigazgatót. A múlt héten betegséget jelentő exvezető írásban juttatta el álláspontját a városházi revizorok és a csődbiztos által készített jelentéssel kapcsolatban.
Az alelnök tájékoztatása szerint a revizorok és a csődbiztos is komoly gondokat tárt fel a kórház működésében, különösen a szerződéskötéseknél. Egyebek mellett a laborprivatizáció 500 millió forintos, és a helikopter-leszálló építéséről szóló 12 millió forintos szerződésénél, valamint a felújításoknál észleltek gondokat. Ez utóbbiaknál 20 tenderből 19-et ugyanaz a cég nyert el. Kifogásolták a szakemberek azt is, hogy miért kellett évi 120 millió forintos informatikai szerződést kötni egy külső szervezettel, amikor az intézménynek 7 fős informatikai egysége van.
Szolnoki Andrea, főpolgármester-helyettes az egészségügyi bizottság november 18-ai ülését követően elmondta: a korábbi csődbiztosi jelentés szerint a lemondott főigazgatónak felelőssége van abban, hogy több százmillió forintos adósságot halmozott fel az intézmény. Ha a bizottság nem marasztalja el Nagy Péter Pált, akkor közös megegyezéssel és 20 millió forint körüli végkielégítéssel távozhat.
Az egészségügyi bizottság december 9-én indított fegyelmi vizsgálatot Nagy Péter Pál ellen. A Fővárosi Közgyűlés december 16-án 30 millió forintot biztosított a János kórház 60 napon túli tartozásaira, 300 millió forintot pedig 95 dolgozó leépítési költségeinek megelőlegezésére.
-->