Friss hírek

2005.01.21. 12:17

Tűz egy budapesti bevásárlóközpontban

Eloltották a tűzoltók a Mammut II. bevásárlóközpont negyedik emeleti szaunájában keletkezett tüzet; személyi sérülés nem történt - közölte a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője pénteken. A helyszínen nem volt pánik.

BAMA

Molnár Péter 10.30 órakor elmondta: a röviddel tíz óra előtt keletkezett tüzet két víz sugárral oltották el, és a tűzoltók  jelenleg az épületet szellőztetik, mert füst érezhető. Az eset miatt a bevásárlóközpont negyedik emeletét kiürítették,  a tűz okát egyelőre vizsgálják - közölte.

Az üzletközpontba érkezőket a biztonsági szolgálat munkatársai  rövid ideig műszaki okokra hivatkozva nem engedték be. 

Az üzletközpontban tartózkodó vásárlók nem tűntek  nyugtalannak, a boltokat járták, s izgalomnak semmi jele nem volt.  Az épületben nem terjengett füstszag.
A harmadik emeleten lezárták a negyedikre vezető mozgólépcsőt. A  Moveland nevű üzlethelyiség előtt az alkalmazottak és a konditerem  látogatói gyülekeztek. 

Egy szemtanú elmondta: éppen a kondicionáló teremben  tartózkodott, amikor szóltak neki, hogy tűz van, ég a szauna.   Péntek Viktória - beszámolója szerint - a tüzet nem látta, csak a  füstöt érzékelte. "Nem volt pánik" - mondta.

A tűz után az üzlethelyiségben megkezdődött a takarítás, a  károk felmérése. A bevásárlóközpontban máshol nem maradt nyoma az esetnek, csak   a földszinten a locsolótömlőből kifolyt kevés vizet takarították fel.

Röviddel 11 óra előtt már egyetlen locsolócső sem volt az  épületben, a tűzoltók a Lövőház utcában hajtogatták a tömlőket, de a  bevásárlóközpont mellett öt tűzoltóautó volt.

-->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!