Friss hírek

2005.12.15. 13:12

Ferihegy: sztrájkolnak vagy sem?

Ma délutánra sajtótájékoztatót hív össze a Budapest Airport Rt. sztrájkbizottsága, amely hétfő óta a cég vezetésével folytat tárgyalásokat – értesült a reggel.hu.

Izing Antal

A Repülőtéri Minibusz Gépkocsivezetők Szakszervezete és a Forgalmi Rampatisztek Szakmai Szakszervezetének közös sztrájkbizottsága egyelőre titokban tartja délutáni mondandóját, ám a reggel.hu munkatársának arra a kérdésre, hogy jelentős fordulat várható-e a délutáni bejelentéstől, lakonikus igen volt forrásunk válasza. A sztrájktörvény értelmében a tárgyalások megkezdése után számított hét napon át az érdekképviseletnek joga van ahhoz, hogy külön bejelentés nélkül kétórás figyelmeztető sztrájkot hirdessen – mondta a reggel.hu-nak Hilmer Sándor szóvivő.

Közleményében visszautasította Kovács Zoltán, a BA Rt. Üzemi Tanácsának elnöke Hárskúti János vezérigazgató vádjait. A szakszervezeti vezetőt a vezérigazgató azzal vádolta meg, hogy megsértette a titoktartási kötelezettséget, amivel a BA Rt. üzleti érdekeit veszélyeztette. Ebben az ügyben adatokat gyűjt a Nemzetbiztonsági Hivatal, és belső vizsgálat indult a BA-nál is. Kovács azt közölte, hogy a titoktartási kötelezettség megsértése ebben az esetben jogilag nem értelmezhető.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!