Friss hírek

2005.12.13. 09:07

Fogyasztóvédők karácsonya

Minden eddiginél intenzívebb fogyasztóvédelmi ellenőrzésre számíthatnak a kereskedők a karácsonyi vásárlási lázban.

BAMA

Az ellenőrök különös figyelemmel vizsgálják majd az elektromos- és az édesipari termékeket, a gyermekjátékokat, de ellenőrzik majd a karácsonyfa-izzókat, a borokat, a pezsgőt, a virslit és a halat is - mondta Geri István, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség vezetője. A kormányfő, aki a szervezethez látogatott, arról beszélt, hogy bár a fogyasztóvédelem, az állategészségügy, az élelmiszerbiztonsági hivatal, valamint a növény- és egészségügyi állomások munkája mára már összehangoltabb lett, mégis sok még a tennivaló. Ugyanakkor úgy vélte, hogy az ellenőrzés és a fegyelmezés mellett a konzultációra is szükség lesz. - Arra kértem főigazgató urat, mondta Gyurcsány Ferenc, hogy az intenzív ellenőrzési folyamat közepén kezdjenek konzultációt a legnagyobb áruházláncok képviselőivel, készítsék őket fel arra, hogy nemcsak azért kell oda figyelni, mert a következő tíz napban még intenzív ellenőrzés fog következni, hanem azért, mert soha korábban nem látott vásárlási láz van az országban. (MR)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!