Friss hírek

2005.12.16. 13:56

Robbanás a Blaha Lujza téren

Tűzgyújtási gyakorlatot tartott a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság a Blaha Lujza téren. Ezzel hívták fel a lakosok figyelmét arra, hogy kerüljék el a karácsonyi tragédiákat.

Nagy Eszter Dóra

[caption id="" align="alignleft" width="200"] fotó: Darnay Katalin
[/caption]Lelassítottak az autósok délelőtt Budapesten, a Blaha Lujza téren. Az áruházi parkolóban hatalmas fekete füst gomolygott: egy konténerből lángok csaptak ki. Csak utóbb derült ki, hogy maguk a tűzoltók gyújtották fel. A konténerben lakószobát rendeztek be a lánglovagok: ágy, televízió, számítógép-monitor, karácsonyfa és egy adventi koszorú kapott helyet a gyakorlathoz szükséges átmeneti szobában. Aztán az adventi koszorú lángra lobbantotta a fát, a tűz pedig szétterjedt a helyiségben. „Negyven másodperc után még egy vödör vízzel megfékezhetőek a lángok” – mondta mikrofonba az áruház elé összeverődött embereknek Cziva Oszkár. A tűzoltóezredes szerint pár perc múlva már kell a segítség. Öt perc után felrobbant a televízió és a monitor, tíz perc alatt pedig az egész lakás égett. „Karácsony táján minden évben negyven-ötven tűzesethez riasztanak minket” – mondta a reggel.hu-nak Bende Péter, tűzoltóparancsnok. Idén eddig négy adventi koszorú okozta tűzhöz vonultak a fővárosi tűzoltók, de Bende szerint a fő veszélyt a karácsony utáni időszak jelenti, amikor a kiszáradt fa pillanatok alatt porig éghet akár egy szikrától is.

Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szerint tavaly 67 olyan tűzeset történt az országban, amely egyértelműen karácsonyfához, adventi koszorúhoz köthető. Valójában azonban ennél jóval több ilyen tűz volt, csak a statisztikában nem mindig tűntetik ezt fel külön, pusztán a nyílt láng helytelen használatával indokolják azt, hogy mitől gyulladt ki az adott lakás.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!