Friss hírek

2006.01.01. 14:44

Szabad a német család, ezúttal olaszok a túszok

Míg a kiszabadult német politikus, Jürgen Chrobog és családja vasárnap délután érkezik vissza Németországba, addig újabb öt turistát raboltak el vasárnap Jemenben. Az öt olaszt is egy jemeni törzs tagjai ejtették fogságba az északi Maarib tartományban.

BAMA

Jürgen Chrobog-ot (65) - a Schröder-kormány külügyminisztériumának egyik vezetőjét -, feleségét és három fiát szombaton szabadon engedték a jemeni túszejtők. A német politikus családját szerdán ejtették túszul egy törzs tagjai, akik törzsük 5 bebörtönzött tagját kérték cserébe értük. A Chrobog család –aki már az újévet Adenben ünnepelte a Seraton Hotelben - vasárnap késő délután érkezik vissza Németországba. A rendezvényen találkoztak a jemeni elnökkel is. A hírek szerint már tervezik Jemenbe való visszatérésüket, mivel – elmondásuk szerint – nagyon barátságosan, vendészeretően bántak ott velük. A Yemen Observer nevű napilap szerint a biztonsági és katonai erők két órával a család szabadon engedése után már megrohamozta a jemeni törzs rejtekhelyét. A lap értesülései szerint a törzs tagjai közül négy-öt személyt letartóztattak, és bíróság elé állítják őket. Adenbe érkezésekor a német család köszöntet mondott a fáradozásokért és kiszabadításukért. (bild, yemenobserver)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!