Gazdaság

2008.02.25. 16:03

Kényszerpályán mozgó önkormányzatok

Fejlesztésekre kívánja fordítani a megyei önkormányzat azt a négy milliárd forintnyi névértékű kötvényt, amelyről pénteki ülésén döntött a közgyűlés.

Szilvási Zsuzsa-Teleki József

A döntés szerint március 31-től, húsz éves futamidőre, öt éves türelmi idővel bocsát ki kötvényt a megye. Amint a közgyűlés elnöke többször is hangsúlyozta, a fejlesztésekhez kívánnak ezzel fedezetet teremteni.

— Ha okosan használjuk fel, jól lehet gazdálkodni a kötvény által biztosított összeggel — mondta Fejér Andor. — Mindenképpen fejlesztésekre kívánjuk fordítani ezt a pénzt, ám hogy pontosan mire, az elsősorban a pályázati lehetőségektől függ. Szintén a pénteki közgyűlésen döntöttünk a középtávú fejlesztési koncepcióról, melyben a tervek között szerepel például a Hetényi kórház hét emeletes tömbjének több milliárdos felújítása, a jászapáti, törökszentmiklósi és újszászi szociális otthonok épületeinek rekonstrukciója, vagy éppen az akadálymentes környezet megteremtése. Ám a koncepcióban megfogalmazott célokat rugalmasan kezeljük attól függően, hogy éppen milyen kiírások jelennek meg. Egyértelmű azonban, hogy a pályázatok önerejére fordítjuk a pénz jelentős részét, illetve olyan energetikai fejlesztésekre, amelyek hosszú távon gazdaságosak számunkra. A pénz visszafizetésének garanciáját az elnök abban látja, hogy az önkormányzat — többek között a fejlesztésekből eredő — saját bevételeit ajánlotta fel ennek érdekében.

Arra a kérdésre pedig, hogy mi történik a kötvénnyel, ha esetleg évek múlva megszűnnek a megyék, Fejér Andor így reagált:
— Bár kevés a realitása, hogy megszüntetik a megyéket, ha ez mégis bekövetkezik, valamilyen utódszervezetnek mindenképpen át kell vállalnia a feladatokat és terheket is. Így az általunk működtetett intézmények további fenntartása, a befolyt bevételek kezelése éppúgy ezen szervezet dolga lenne, mint az esetleges hitelek visszafizetése.
A szocialista frakció a döntéshozatal előtt elzárkózott attól, hogy kifejtse véleményét. Amint Tokajiné Demecs Katalin frakcióvezető bejelentette, a napokban elhunyt főjegyző, dr. Bozsó Péter elmékére való tekintettel nem kívántak politikai vitákba bocsátkozni. Szavazatukkal azonban egyértelműen kinyilvánították, hogy nem értenek egyet a kötvény kibocsátásával. Természetesen megkerestük a pénzügyi bizottság elnökét, Tokár Istvánt, hogy legalább utólag mondja el, miért nem ért egyet az MSZP a kötvény kibocsátásával. Mint Tokár István elmondta, frakciója péntekre, február 29-re alakítja ki álláspontját a kötvénnyel, illetve a szintén most elfogadott költségvetéssel kapcsolatban. Addig nem kíván erről a témáról nyilatkozni.

A pártoktól független pénzügyi szakértők jobbára úgy látják, az önkormányzatok kényszerpályán mozognak, amikor egyre több településen úgy döntenek, hogy kötvény kibocsátásával enyhítenek pénzügyi gondjaikon.
— Az önkormányzatok kénytelenek kockáztatni. Nem rendelkeznek ugyanis a pályázatokhoz szükséges saját erővel — állítja a Szolnoki Főiskola pénzügyi tanszékének docense. Dr. Túróczi Imre elmondta: január végén összesen 180 milliárd forintra rúgott az önkormányzatok által kibocsájtott kötvények értéke. A növekedés azonban olyan erőteljes, hogy mostanra már a 200 milliárdot is megközelíthette ez az érték.

A szakember úgy látja, hogy az önkormányzatok egy kis lélegzethez jutnak a kötvénnyel. A törlesztést ugyanis általában 3-4 év után kell megkezdeni, addig pedig csak a kamatot fizetik. Dr. Túróczi Imre a kötvényt azonban csak akkor tartja elfogadható megoldásnak, ha az abból származó forintok fejlesztésekhez szolgának önerőként. A beruházások eredményeként jelentkező megtakarítások, illetve adóbevételek emelkedése ugyanis fedezetet jelenthet a visszafizetésre.
Az Állami Számvevőszék adatai szerint két év alatt 500 milliárdról 800 milliárdra nőtt az önkormányzatok hiteltartozása. A szakemberek szerint azonban ennél is aggasztóbb jel, hogy míg korábban csak a választások előtt növekedett meg, majd fokozatosan csökkent, addig most folytatódik az eladósodás. Ezt mutatja az is, hogy míg 2006-ig 21 önkormányzat került csődbe, az elmúlt másfél évben pedig 5-6 hitelrendezési eljárás indult.

Dr. Báger Gusztáv, a Szolnoki Főiskola professzora, az Állami Számvevőszék munkatársa a közelmúltban Rákóczifalván egy konferencián kifejtette: a rendszerváltás óta megfigyelhető az folyamat, hogy az állam kivonul a feladatellátásból, és azokat az önkormányzatoknak adja át. Ugyanakkor kiszámíthatatlanná vált a központi finanszírozás. A fejlesztések támogatási rendszere sem jó, hiszen gyakran nem azokat a beruházásokat segítik, amelyekre szükség lenne.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!