Gazdaság

2013.01.04. 15:20

Nem fognak többet költeni, mint amennyi a bevételük

– Reménykedő, bizonytalan várakozást tükröz Jászberény 2013-ra vonatkozó költségvetési koncepciója – vélekedett nemrégiben tartott sajtótájékoztatóján Balogh Béla, az MSZP helyi elnöke.

Szoljon.hu

Úgy vélte, az elfogadott koncepcióból kiolvasható, hogy a városvezetés abban reménykedik: nem lesz rosszabb a pénzügyi helyzet. Ezzel együtt viszont a törvényalkotás bizonytalansága miatt a városi gazdálkodási terv is bizonytalanná válik. Megfogalmazása szerint reménykednek abban, hogy a bevételkiesés és a kiadáscsökkentés egyensúlyban lesz.

Ugyanakkor bizonytalan a városi hitel átvállalásának nagyságrendje, illetve az ingatlanértékesítésekből származó bevételek nagysága sem tervezhető pontosan. Úgy vélte, hogy a városnál maradó, és az onnan elkerülő feladatok összessége azt is mutatja, hogy Jászberény vezetése lemondott az alapfokú oktatásról. A középiskolák megyei szintű vezetésével pedig nem biztos, hogy pontosan a munkaerőpiac igényei szerint képzik majd a fiatalokat.

– Annyira reménykedő és bizonytalan, mint amennyire minden egyes hasonló koncepció az – jegyezte meg a felvetéssel kapcsolatban dr. Szabó Tamás (Fidesz) polgármester.
– 2013-ban a bevételek és kiadások egyenlegét tekintve egy nullára tervezett költségvetésünk lesz, ahogyan az az előző években is volt, amit véleményünk szerint teljesíteni is tudunk. Nem fogunk többet költeni, mint amennyi a bevételünk. Ráadásul ez az egyensúlyi állapot úgy alakulhat ki, hogy az intézményekben mindez nem okoz működési zavart.

Azt pedig látni kell, hogy egy átalakuló világban, egy átalakuló ország, átalakuló rendszerének vagyunk részesei. 2013-ban először tapasztalhatjuk meg az átalakuló rendszerek gyakorlatát. A tapasztalatokra pedig majd oda kell figyelnünk. Ez nem furcsa ilyen körülmények között. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ha mindezt már nem most, hanem négy vagy nyolc évvel ezelőtt meglépték volna, már régen túl lennénk rajta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!