Jászkunság

2017.09.11. 13:53

A gazdák abban bíznak, hogy emelkednek a felvásárlási árak

A megye nagy részén hullott annyi csapadék az utóbbi időben, hogy megkönnyítse a talaj előkészítését az árpa vetéséhez.

Forrás: Shutterstock

A napraforgó jó közepes, a kukorica vegyes, a jelenlegi felvásárlási árak pedig meglehetősen alacsony szinten vannak. Ez a malmi búza esetében is igaz.

– Rákóczifalva térségében a napokban esett negyven milliméter eső, ezért tartottunk egy kis pihenőt a földeken – adott helyzetképet Kun Tamás helyi gazdálkodó.

– A csapadék érkezése előtti nap vetettük el a repcét harminc hektáron, műtrágyát szórtunk ki, bíztunk az esőben. Előtte már terveztük a napraforgó aratását, az is 30 hektáron termett.

– Már lehetett volna vágni, de inkább a repcére fordítottunk figyelmet, hogy végezzünk, mire megjön az eső. De pár nap múlva aratni kezdjük a korai napraforgókat.

– Jó közepesnek ígérkezik a termés, hektáronként 3 tonna körüli termésátlagra számítunk. Nemsokára pedig a kukorica is vágható a felsőbb földeken, ahol homokosabb a talaj.

– Várhatóan sok helyen az lesz a gond, hogy egyszerre lehet aratni mind a két növényt, az átvevők viszont még nincsenek felkészülve a kukorica fogadására, így nem foglalkoznak vele, míg az előbbit veszik.

Kun Tamás is természetesen nyomon követi az átvételi árak alakulását.

– Lehetnének jobbak az árak, a napraforgót mázsánként 9000 forintért veszik át, ami közepes árnak számít, a kukorica mázsájáért pedig 4000 forint körüli összeget adnak, de utóbbinál még lehetnek meglepetések.

– A szolnoki régióban ugyanis nem lesz olyan jó a termés, mivel a virágzás környékén érkező afrikai forróságot igencsak megszenvedte a növény, sok helyen felsült, lesárgult, ahol nem tudták öntözni.

– A búzát, árpát már sikerült értékesítenem, de a régióban a búza sikértartalma alacsonyabb lett, mint vártuk, a nagy meleg után érkező hideg eső „kimosta” a gabonából, így nagy részét, vagy 70 százalékát takarmányként tudtuk csak eladni.

– A helyzeten az javított, hogy egész jó lett a termésátlag. A búzát 3800–4200 forint közötti áron, az őszi árpát 3000–3500 forint körül lehetett eladni, felvásárlótól függően.

Tiszabura térségében bezzeg nem kellett arra várni, hogy a föld megszikkadjon a talajmunkálatokhoz. Ratkai Zoltán gazdálkodótól megtudtuk, a környékükre legutóbb mindössze 5 milliméter körüli csapadék jutott, bár reménykednek még mostanság egy kis esőben, ami kedvezne a talaj előkészítésének és a repce vetésének. A gazda a napraforgóját sem kezdte még vágni, még érik, de átlagos termésre számít.

A korábban learatott gabonát már értékesítette, az árpát mázsánként 3200 forintért, a takarmánybúzát 3700 forintért, az Euro-búzát pedig egy százassal többért vásárolták fel.

Forrás: Shutterstock

– A megye legnagyobb részén volt az utóbbi időben említésre méltó, 30–40 milliméter eső, ami megkönnyíti a talaj előkészítését a vetéshez – számolt be róla Hubai Imre Csaba, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke.

– Azt vesszük észre, hogy feltűnően sokan helyeznek hangsúlyt a talaj lazítására, a gazdák felismerték e művelet fontosságát, hiszen így megnő a talaj vízbefogadó képessége. Az őszi káposztarepce vetése már folyamatban van.

– A megyében megkezdtük a napraforgó betakarítását, jó közepesnek ígérkezik a termés. A kukorica viszont nagy szórást mutat a jó közepestől a gyengéig. Öntözött kukoricát még nem aratnak, annak a tenyészideje szeptember vége, október eleje.

A megyei NAK elnöke a felvásárlási árakat ellenben érthetetlenül alacsonynak találja.

– Most átlagosan 3800–4000 forintért veszik át mázsánként a napraforgót, de legalább 4800–5000 forintot kellene adni érte. A kukorica esetében is 5000–5200 forint lenne az ideális. Bízunk benne, hogy az export beindulásával mutatkozik majd emelkedés – adott hangot bizakodásuknak.

Hitelesített méréseket ajánlanak

– A betakarított búza legalább hatvan százaléka Euro-minőségű – mondta Hubai Imre Csaba. Egy-másfél hónap állást, utánérést követően a beltartalmi értékek még javulást mutatnak.

– A felvásárlási árak alakulásában az a legnagyobb gond, hogy jelenleg nincs megfelelő kontrollja a minősítésnek, a felvásárlók maguk mérik az értékeket és bizony előfordulnak trükközések, így végül a jó minőségű terményt csak takarmány minőségűként, annak megfelelő áron veszik át.

– Szükség lenne minden megyében legalább egy olyan helyre, ahol hitelesített mérést lehetne végeztetni akkreditált laboratóriumban. Most is van erre lehetőség, például az SGS-nél, minőségi bizonyítványt kap a gazda, és már ennek birtokában keresheti fel a felvásárlót. Nagyon ajánljuk is a bevizsgáltatást! – hangsúlyozza a szakember.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!