Gazdaság

2007.11.15. 09:26

Mit csinálnak a gyerekek - Stagnáló játékpiac

Míg tavaly még tíz százalék körüli piacbővülésről beszéltek a legnagyobb hazai játékkereskedők, addig az idén jó esetben is csak stagnáló forgalmat prognosztizálnak. A piac meghatározó szereplői újabb üzletek nyitásával, előremenekülve még növelni tudják a forgalmukat, a hazai gyártók azonban egyre nehezebb helyzetben vannak, egyes becslések szerint akár tíz százalékkal is csökkenhet idén az árbevételük.

forrás: Világgazdaság

A tavalyi 2,6 milliárd forintos forgalomhoz képest tíz százalékos növekedést váró Regio Kft. a terjeszkedők közé tartozik; a társaság november elején nyitotta meg legújabb üzletét Budaörsön - közölte Gyaraki József, a játékok nagy- és kiskereskedelmével foglalkozó vállalat ügyvezető igazgatója. Szerinte az idei emelkedés akár nagyobb mértékű is lehetett volna, de a sok játékvisszahívás miatt bizalmatlanná váltak a vásárlók.
Más véleményen van a legnagyobb hazai játékforgalmazó, a Gulliver Kft. ügyvezető igazgatója, Kovalcsik Péter, aki szerint a gyengébb makrogazdasági eredmények hatnak elsősorban a játékpiacra. Az ágazat kevés szereplője tudta az idén szinten tartani vagy esetleg növelni a forgalmát. A Gulliver vezetője úgy véli, a legjobb esetben is stagnál, de akár az is elképzelhető, hogy visszaesik a játékértékesítés.

A hazai játékpiacot a távol-keleti termékek uralják, térhódításuk üteme azonban várhatóan csökken, mivel Kína már nem képes a korábbi tempóban növelni termelését - közölte a játékai egy részét szintén a távol-keleti országokban készíttető Regio vezetője. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy javulna a hazai gyártók helyzete. A magyarországi játékgyártás fokozatosan visszaszorul, az idén is tíz százalék körüli mértékben csökken

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!