ÚJSZILVÁS

2019.06.16. 07:00

Az előjelek kedvezőek, bő termés várható az ültetvényeken

A hőség ellenére sem áll meg az élet Újszilvás kiterjedt földterületein, és persze a helyi baromfigazdaságban sem. Utunk során feltérképeztük, melyek ilyenkor a legfontosabb nyári feladatok a környéken. S azt is, miként létesítenének új munkahelyeket a faluban…

Hartai Gergely

Miskolczi Lóránt a település almaültetvényét mutatta meg portálunknak. Nemrégiben ezer fát ültetett a környékre az önkormányzat

Fotó: Mészáros János

– A közelmúltban egy másfél hektáros, modern öntözőtechnológiával ellátott őshonos almafást ültettünk, ahová hét almafajtát telepítettünk… – kezdte mondandóját hivatali irodájában Újszilvás polgármestere.

Dr. Petrányi Csaba hozzáfűzte, a fák érésével úgy számoltak, hogy a községi óvodában, az általános iskolában és az idősotthonban is folyamatos legyen a gyümölcsellátás.

Ezzel egy időben a tavalyi évben telepített egyhektárnyi kajszibarack is szépen fejlődik. Olyannyira, hogy idén akár már jó termés kerülhet az asztalra.

– Ha már gyümölcsről van szó, van még háromezer Elena szilvafánk is, aminek a terméséből lekvárt készítünk. Ezenfelül számos konyhakerti növénnyel foglalkozunk. A 6×30 méteres fóliánkban például paprikát, paradicsomot, uborkát és retket termesztünk – hívta fel a figyelmet a falu első embere.

Aki arról is szót ejtett, hogy csaknem egyhektáros homoktövisüket nemrégiben szakértő is felmérte. Tőle tudják, hogy a termés becsült értéke várhatóan egymillió forintot tesz majd ki.

Miskolczi Lóránt a település almaültetvényét mutatta meg portálunknak. Nemrégiben ezer fát ültetett a környékre az önkormányzat
Fotó: Mészáros János

A polgármesteri hivataltól néhány perces autóútra találhatók azok a földterületek, melyeken jelenleg is nagy erőkkel folyik a munka. Kísérőnktől, Miskolczi Lóránttól útközben megtudtuk, a községi almásban ezer darab facsemete fejlődik, barackfájuk pedig háromszázhatvan darab van.

A helyi paprikaültetvény végében szorgos munka közepette találtuk Papp Erzsébet brigádvezetőt, aki elmondta, hetedmagával dolgozik a területen. Ottjártunkkor éppen borsót fejtettek kollégáival.

– Reggel öt órakor kezdtük meg a munkát, és délután egy óráig dolgozunk, mert hát elég nagy a meleg idekinn – mondta. Hozzátette: ők művelik meg a község vöröshagymáját, a karalábét, a zöldséget, a sárgarépát, az uborkát, de a főzőtökkel, a cukkinivel, a csemegekukoricával és a zöldbabbal is ők heten foglalkoznak.

Torma János az állattartó telepen dolgozik, képünkön épp a keltetőből vette ki a kiscsirkéket
Fotó: Mészáros János

Utunk ezután a falu baromfigazdaságához vezetett, ahol a telep munkatársa, Torma János fogadott minket.

– Vannak nálunk libák, csirkék, de még fácánkeltetésre is alkalmas a hely – mutatta meg a keltetőket a szakember. Aki ezután arról számolt be, hogy a falu konyháján nem csupán a zamatos helyi zöldségek és gyümölcsök, de a húsféleségek is megjelennek. Hiszen az itt nevelt jószágok ugyancsak a falu közkonyhájára kerülnek.

– Szeretnénk egy mintaudvart kialakítani kuriózumokkal, őshonos állatokkal, ahol a helyi óvodásokkal és iskolásokkal ismertetnénk meg a jószágokat… – vette vissza a szót dr. Petrányi Csaba. Kiemelte, hogy ha már kis korban megismerkednek az állatokkal a legkisebbek, az később rendkívül jó hatással lehet a fejlődésükre.

Kecskeméti Ildikó ottjártunkkor a fóliasátorban dolgozott
Fotó: Mészáros János

Munkahelyeket is teremtenének

A közelmúltban adta át csaknem négyhektáros, teljesen közművesített, és belső úttal rendelkező ipari parkját a település. A terület használata azonban feltételhez kötött.

– Ha egyetlen vállalkozás vinné az egész parkot, abban partnerek vagyunk. Ahogyan abban is, hogy több cégnek adjunk itt helyet. Az önkormányzatnak azonban van egy alapelve, miszerint a betelepült vállalkozásnak öt éven belül munkahelyeket kell teremtenie – emlékeztetett a településvezető.

Amennyiben az adott cég a meghatározott időn belül nem tudja megvalósítani a munkahelyteremtést, vissza kell adnia a telket az önkormányzatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában