Gumibitumen-gyárat épít a Mol a Tatár Köztársaságban

Tizenhárommillió dolláros beruházással gumibitumen gyártására alkalmas üzemet épít a Mol az oroszországi Tatár Köztársaságban az ottani olajvállalattal együttműködésben – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, miután fogadta Albert Karimovot, a Tatár Köztársaság miniszterelnök-helyettesét.

Tizenhárom millió dolláros beruházással gumibitumen gyártására alkalmas üzemet épít a Mol az oroszországi Tatár Köztársaságban, az ottani olajvállalattal együttműködésben – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, miután hivatalában Albert Karimovot, a Tatár Köztársaság miniszterelnök-helyettesét.

A magyar diplomácia vezetője közölte: az előkésztő munkák zajlanak, a vegyipari laboratóriumi kutatások jó eredményeket mutatnak, a kormány jelenleg arról tárgyal a MOL-lal, hogy a kabinet mekkora állami támogatást tud biztosítani a beruházáshoz. Beszámolt arról is, hogy a Mol által kifejlesztett, a kőolaj-kitermelés hatékonyságát jelentősen javító – a nemzetközi piacon is kiemelkedő, versenyképes – eljárás a világ hetedik legnagyobb, az oroszországi köztársaságban található kőolajmezőn fogják alkalmazni.

A keleti nyitás jegyében az Oroszországgal folytatott gazdasági, kereskedelmi és energetikai együttműködés fontos szerepet játszik a magyar külgazdasági törekvések sikerre vitelében – hangoztatta Szijjártó Péter.

Mint kiemelte, a Tatár Köztársaság Oroszország egyik leggazdagabb, leggyorsabban fejlődő és legsikeresebb köztársasága, ahol évente 40 millió tonna kőolajat termelnek ki.

A köztársaság kőolajtartaléka meghaladja az 1,3 milliárd tonnát – ismertette Szijjártó Péter, majd hangsúlyozta: Tatárföld az energiaellátás szempontjából egész Európa vonatkozásában fontos szerepet játszik.

A külügyminiszter különlegesnek nevezte a két ország kapcsolatát, emlékeztetve arra, hogy Magyarország az egyedüli európai uniós tagállam, amely képviseletet működtet a Tatár Köztársaságban.

Fővárosa, Kazany közvetlen légi járattal elérhető Budapestről, a két ország egyetemei között számos – köztük egészségipari – együttműködés folyik – sorolta.

Tájékoztatása szerint a Tatár Köztársaság számára Magyarország a hatodik legfontosabb kereskedelmi partner, Moszkva és térsége után a második legjelentősebb oroszországi partnere a magyar félnek: tavaly a felek közti kereskedelmi fogalom meghaladta a félmilliárd dollárt.

Szijjártó Péter szólt arról is, hogy a koronavírus-járvány nyomán új világgazdasági rendszer jön létre: a most regionális multinacionális cégekké váló nagyvállalatok óriási lehetőségeket kapnak, és azok lehetnek a győztes országok, amelyek a nagy nemzetközi piacokon gyorsan tudnak reagálni, és versenyképes, regionális kihatású vállalatokkal rendelkeznek.

A magyar kormány számára ezért rendkívül fontos a Mol nemzetközi és regionális terjeszkedése – hangsúlyozta.

Eredményesre sikerült Albert Karimov tatár miniszterelnök-helyettes látogatása. A MOL stratégiai együttműködési…

Közzétette: Szijjártó Péter – 2020. szeptember 28., hétfő

Albert Karimov a kétoldalú kapcsolatokat méltatva arról beszélt, hogy 2019-ban az áruforgalom 15 százalékkal növekedett 2018-hoz képest, majd üdvözölte a Mol és a Tatneft „még szorosabb kapcsolatát”.

Beszámolt arról, hogy magyar partnerével megbeszélést folytattak az autó- és gépgyártásban rejlő lehetőségekről, a gázzal működő gépjárművek gyártásáról és a régióban beruházni kívánó magyar cégekről.

A megállapodást Világi Oszkár, a MOL Csoportszintű Innovatív Üzletágak és Szolgáltatások ügyvezető igazgatója és Nail Maganov, a Tatneft Zrt. vezérigazgatója látta el kézjegyével.

A Mol MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint a cég 2003 óta van jelen Oroszországban a szénhidrogén-kutatás és -kitermelés területén. A közösen felépítendő gumibitumen üzem a MOL által kifejlesztett technológiát alkalmazza majd.

Az új gyár hozzájárul majd, hogy a Tatár Köztársaságban egyre több utat fedjenek jó minőségű, időjárási szélsőségekkel szemben ellenálló és hosszú élettartamú gumibitumenes aszfalttal.

Hozzátették: a Mol többletolaj kihozatali eljárása (EOR) „különösen alkalmas” a kifejezetten magas hőmérsékletű és/vagy sótartalmú olajmezők termelésének növelésére. Így a kimerülőben lévő mezők élettartamát megnyújtja és a meglévő infrastruktúra használatával teszi lehetővé a többletolaj termelését.

A megállapodás értelmében ezt az innovatív technológiát fogják alkalmazni a Tatár Köztársaság területén fekvő Romansinszkoje kőolajmezőn – írták.

Dosszié

Hozzászólások

felfüggesztették
Nem gyakorolhatja ügyvédi tevékenységét Czeglédy
hazatérés / 1 órája
Szijjártó Péter: a külföldi utak legjobb része: Budapest felülről🇭🇺
A külgazdasági és külügyminiszter álomszép fotót osztott meg közösségi oldalán az éjszakai Budapestről.
Gyász
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk VARGA FERENCNÉ (született: Németh Erzsébet) temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, gyászunkban osztoztak. Köszönjük a MÁV Kórház ápolási osztály dolgozóinak munkáját. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS Szerető édesapánk, tatánk, dédink KÖKÉNY ISTVÁN halálának 1. évfordulóján. "Búcsúztam volna Tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Szerető feleséged, fiaid és unokáid
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HUSZÁR IMRÉNÉ (született: Fodor Terézia) 2020. október 18-án örökre megpihent. Búcsúztatása 2020. október 27-én 14.30 órakor a szolnoki római katolikus (Kőrösi úti) temetőben lesz. Emléke szívünkben örökké él. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS ,,Elcsitult a szív mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra Te sose leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." MAGYAR FERENC GYÖRGY halálának 2. évfordulóján, és az év minden napján soha el nem múló szeretettel emlékezünk Rád örökké szerető feleséged és unokád Szandika Drágám nagyon hiányzol
„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.” (Pál apostol) (fénykép, KÖZÉPRE) A család mély fájdalommal tudatja, hogy szeretett férjem, imádott édesapám, URI SZABÓ GYÖRGY 2020. október 3-án, 89 éves korában visszaadta lelkét Teremtőjének. Végakaratának megfelelően, hamvait egyházi szertartás szerint 2020. október 15-én, szűk családi körben nagyszülei sírjában helyeztük örök nyugalomra. Búcsúzik tőle szerető hitvese, Murányi Ilona, hőn szeretett fia, Zoltán. Testvérei és családtagjaik, felesége testvérei, sógornője, sógora, családjaikkal együtt. Búcsúznak barátai, ismerősei, az 1956-os Magyar Szabadságharcosok Világszövetségének tagjai, jó szomszédok, és mindazok, akik ismerték és szerették. A végső találkozásig drága emlékét szívünkben őrizzük Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KURGYIS JÁNOS 67 éves korában 2020. október 8-án elhunyt. Búcsúztatása 2020. október 28-án 14.30 órakor lesz a szolnoki római katolikus temetőben. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS DOBOS FERENC halálának 20. évfordulójára. ,,Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek. Emlékük, mint lámpafény az estben, Kitündököl és ragyog egyre szebben. Szemünkben tükrözik tekintetük még, S a boldog órák drága, tiszta üdvét Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt, És élnek ők tovább, szűz gondolatként.'' (Juhász Gyula) Édesanyád és nővéred
„Az Édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér.” Mély fájdalommal tudatjuk, hogy STÖCKL ÉVA SAROLTA 2020. október 9-én, 74 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2020. október 22-én 13.00 órakor lesz a szolnoki római katolikus temető ravatalozójában. Emléke szívünkben él. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik osztoznak fájdalmunkban. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk URBÁN ZOLTÁNNÉ (született: Korózs Mária Valéria) temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család Elízium Kft.
A gyászoló család mély fájdalommal tudatja, hogy GALSI ISMÉRIA (a Pálfy János Szakközépiskola egykori tanára) életének 88. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunkat 2020. október 22-én 11.00 órakor szülőfalujában, Nagykörűben helyezzük örök nyugalomra. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik egy szál virággal utolsó útjára kísérik drága halottunkat
Fájó szívvel tudatjuk, hogy ABONYI GYÖRGYNÉ (született: Fáskerti Margit) életének 93. évében, 2020. október 9-én elhunyt. Búcsúztatása 2020. október 21-én 10.00 órakor lesz a szolnoki Kőrösi úti temető ravatalozójában. A gyászoló család
EMLÉKEZÉS NAGY ZOLTÁN (1971-2000) volt kajak-kenu edző és versenyző halálának 20. évfordulóján. "Elvesztésed feledni nem lehet, szívünben örök a fájdalom és a szeretet." Nyugodj békében drága gyermekünk. Szerető szüleid, Hering család, Sportiskola Kajak-kenu Szakosztály
EMLÉKEZÉS KOVÁCS KÁLMÁN halálának 1. évfordulójára. "Szorgalom és munka volt az életed, elfelejteni téged soha nem lehet, csak megtanulni élni nélküled." Fájó szívvel emlékeznek szülei, testvére és párja, felesége és családja és pici lánya Örményes, Kisújszállás
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk CSOMÁN MIHÁLY temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett elhunytunk SZABÓ JÓZSEFNÉ (született: Antal Margit) temetésén megjelentek és fájdalmunkban együttérzésüket fejezték ki. A gyászoló család Tószeg
Az Atya, aki eddig a tenyerén tartotta, most áttette a másik tenyerébe... Tudatjuk a gyászunkban osztozókkal, hogy DR. NEMES ANDRÁS búcsúztatása 2020. október 22-én csütörtökön 11.30 órakor lesz a szolnoki kőrösi úti temető ravatalozójában. Drága életéért a szolnoki református templomban a temetést követő vasárnapi Istentiszteleten mondunk hálaadó imádságot. Angyalok őrizzék álmát! Szerető családja Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata Jászkisér Város Kérjük, hogy együttérzésüket egy szál virággal fejezzék ki
EMLÉKEZÉS ALMÁSI JÁNOS (anyja neve: Zámbori Terézia) halálának 20. évfordulóján ALMÁSI JÁNOSNÉ (született: Tóth Gizella) halálának közelgő 14. évfordulóján. „Nem az a fájdalom, melytől könnyes a szem, hanem amit szívünkben hordozunk némán, csendesen.„ Szerető lányotok Köszönöm, hogy barátaim drága emléküket velem együtt őrzik
"Nem volna csak ennyi: imádni az Istent és egymást szeretni." Ady Endre Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZILÁRD ÁDÁMNÉ (született: Dobó Mária Katalin) 2020. október 1-én elhunyt. Szeretett halottunk hamvasztás utáni búcsúztatója 2020. október 16-án 13.00 órakor lesz Szolnokon a Kőrösi úti temetőben. A hamvak elhelyezéséről a család később intézkedik. Kérjük, hogy maszkban és egy szál virággal búcsúzzanak. Köszönettel a gyászoló család
"Lelkünk egymástól bármi messze válva összetalál. A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára. Óh, jössz-e már!” (J. W. Goethe) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett lányom, édesanyánk CSABAI ÉVA (a Széchenyi István Gimnázium és a Szolnoki SZC Pálfy tagintézményének egykori tanára) 2020. október 3-án, életének 59. évében elhunyt. Hamvasztás utáni, gyászmisével egybekötött búcsúztatása 2020. október 16-án pénteken, 14.00 órakor lesz a szolnoki római katolikus temető Szentlélek templomában. Kérjük, hogy kegyeletüket egy szál virággal róják le. „De az Úr szeretete mindörökké az istenfélőkkel van, és igazsága még az unokáikkal is;” (Zsolt 103;15) A gyászoló család
Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik szeretett Férjem, Édesapánk, Apósom, Nagyapám HASZNOS FERENC temetésén részt vettek és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
VÍZILABDA / 3 órája
Fölényesen győzött a Szolnoki Dózsa
Szoljon.hu
Rimóczi Orsolya / 4 órája
Pár hét alatt formálta át testét a miklósi ápolónő
Molnár-Révész Erika
Ha tud, segítsen! / 4 órája
Szemtanúkat keresnek a szolnoki rendőrök
Police.hu
kiderült / 5 órája
Elérte idei maximumát az Antarktisz feletti ózonlyuk
rettegés / 5 órája
Folyamatos életveszélyben él Harry és Meghan, a hatóságok is figyelmeztették őket
hétköznapi csoda / 5 órája
Kalandos sorsú festménnyel gyarapodott a Varsói Nemzeti Múzeum