védelem

2020.04.13. 12:00

Idén újabb 56 fészektartót helyeztek ki a gólyák számára

Így már csaknem 4400 eszköz segíti a vándormadarakat az oszlopokon az E.ON energiacég szolgáltatási területein. Az Őrségi Nemzeti Parkban emellett 100 vörösvércse-költőládát helyeztek el a nagyfeszültségű hálózat tartóoszlopaira.

Zalakomár, 2020. március 3. Fehér gólya (Ciconia ciconia) áll fészkében egy villanyoszlopon a Zala megyei Zalakomáron 2020. március 3-án. MTI/Varga György

Forrás: MTI

Fotó: Varga György

Az E.ON Hungária Zrt. az élővilágot kímélő, fenntartható és biztonságos energiaellátás megvalósításáért idén is együttműködik a nemzeti parkokkal és a madárvédelmi szakemberekkel. Ők javasolták azt az 56 helyszínt, ahova az E.ON újabb fészektartókat helyezett el, és amelyeket a vállalat munkatársai folyamatosan karbantartanak, és ha kell, cserélnek – olvasható a közleményben.

A beavatkozások során a régi gólyafészektartókat is ellenőrizték és javították. Ahol az akár évtizedes fészek több mázsásra hízott és veszélyessé vált, oda is új, fonott fészekalap került.

A kikelt gólyafiókák védelmének érdekében a repülési irányba eső hálózati elemekre szükség szerint burkolatot tesznek a szakemberek, emellett kiülőket szerelnek fel, hogy távol tartsák a madarakat az oszlopok veszélyes részeitől.

Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei azon dolgoznak, hogy a nyugati országrészben minél nagyobb számban telepedjen meg az egyik legkisebb hazai ragadozó madár, a vörös vércse. Céljukhoz csatlakozva az E.ON a nagyfeszültségű távvezeték-oszlopain biztosít helyet a költőládáknak, szerelői végezték ezek felhelyezését 15-20 méter magasba. Az együttműködés az elmúlt évben kezdődött, a korábban elhelyezett fészkeket szívesen használták a régióba érkező vörösvércse-párok, beköltöztek, fiókákat neveltek.

A madarak áramhálózati védelme több évtizedes és rendkívül összetett, nemzetközi szintű probléma.

Az energetikai cég törekvése az, hogy biztonságos környezetet alakítson ki az élővilág számára, ezért az ország nemzeti parkjaival idén írásba is foglalja a közös munka keretrendszerét. Fő célok közé tartozik többek között a legjobb műszaki megoldások megtalálása, a madárvédelemben dolgozók biztonságának fokozása védőeszközök és oktatások segítségével, valamint a madarak gyűrűzéséhez kapcsolódó munkafolyamatok összehangolása. A madárvédelmi munkák mindegyikét még korábban, a járványügyi veszélyhelyzet kihirdetése előtt végezték el – áll az összegzésben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!