Horváth Gyula

2019.11.13. 20:47

Ipari hasznosulása is van az első magyar műholdnak

Az Év Üzletembere díjjal elismert fejlesztő kijelentette: már olyan, a világ vezető, űripari tevékenységet végző szervezeteinek fejlesztenek műholdakat, mint az Európai Űrügynökség.

Magyarország nemcsak képes önállóan megépíteni egy teljes műholdat, hanem annak ipari hasznosulását is meg tudja találni – mondta Horváth Gyula, az első magyar műhold, a MASAT-1 fejlesztője, és az erre a technológiára alapuló C3S Elektronikai Fejlesztő Kft. ügyvezetője szerdán az M1 aktuális csatornán.

Az Év Üzletembere díjjal múlt csütörtökön elismert fejlesztő hozzátette: jelenleg már olyan, a világ vezető, űripari tevékenységet végző szervezeteinek fejlesztenek műholdakat, mint az Európai Űrügynökség.

Hangsúlyozta: a cégét rendszeresen megtalálják ipari szereplők, amelyek olyan kihívásokkal küzdenek, amelyekre a magyar megoldások segítséget tudnak nyújtani.

Emlékeztetett: 2012-ben indították útnak a MASAT-1 műholdat, amely mindössze egy liter térfogatú és egy kilogramm tömegű, és teljes műhold-funkcionalitással rendelkezik.

A műsorban elhangzott, hogy az Az Év Üzletembere program közel másfél évtizede mutat be olyan hazai üzletembereket, akik sikereikkel előremutató gazdasági és társadalmi változásokat érnek el.

Az idei versenyen a bírálóbizottság azokat a vállalkozókat kereste, akik egyedi és innovatív megoldásaikkal készek magasabb szintre emelni vállalkozásaikat, miközben felelősséget vállalnak cégük társadalmi és környezeti hatása iránt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!