Hozzáférés

2017.08.11. 10:44

A Magyar Telekom is felvette kínálatába a Digitális jólét alapcsomagot

A megállapodás aláírásakor Deutsch Tamás azt emelte ki: a sikeres digitális átállás előfeltétele a megfelelő infrastruktúra.

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Soós Lajos

A programért felelős miniszterelnöki biztos megjegyezte: rövid időn belül a harmadik komoly felmérés mutatja azt, hogy a magyarországi mobiladat-szolgáltatás a világ harmadik legfejlettebbje, azzal pedig, hogy a legnagyobb hazai szolgáltató is felvette kínálatába a Digitális Jólét Alapcsomagot, az szinte mindenhol, minden polgár számára hozzáférhetővé vált.

Hangsúlyozta: reális célkitűzés, hogy Magyarországon két évvel az uniós határidő előtt, 2018-ra váljon mindenki számára elérhetővé a szupergyors, másodpercenként legalább 30 megabájtos letöltést kínáló internet-szolgáltatás, akárcsak az, hogy világszinten is az első államok között lehessünk, ahol a következő évtized elején bevezetik az ötödik generációs (5G) mobilszolgáltatást. Deutsch Tamás megemlítette: internethasználatban a 16 és 74 éves kor közöttieknél egyetlen százalékkal vagyunk lemaradva a 79 százalékos uniós átlagtól; ez az utóbbi másfél év hat százalékos növekedésének eredménye. Ugyanakkor komoly feladatot jelent, hogy míg az EU-ban 14, addig Magyarországon 19 százalék azok aránya, akik még soha nem éltek a világháló nyújtotta lehetőségekkel.

Megemlítette: noha a programhoz csatlakozás feltétele, hogy a szolgáltató a legolcsóbb csomagjánál legalább 15 százalékkal alacsonyabb árat ajánljon ügyfeleinek, a Telekom e négy ajánlata 20-49 százalékkal olcsóbb a korábbiaknál. Rékasi Tibor, a Magyar Telekom lakossági szolgáltatások vezérigazgató-helyettese az eseményen azt emelte ki: az a cél, hogy mindenki számára hozzáférhetővé váljanak a digitális világ eredményei, amelyek segítik a gazdaság bővülését, a foglalkoztatás növekedését.

Hozzátette: a társaságuk a Digitális jólét alapcsomag keretében bevezetett két-két mobil- és vezetékes csomaggal azt célozza, hogy azok is mielőbb a digitális világ részesei lehessenek, akik eddig nem rendelkeztek internet-előfizetéssel. Június elejétől pályázhatnak a szolgáltatók az állami tulajdonú védjegy használatára. Deutsch Tamás ennek bejelentésekor felidézte: idén január elsején a korábbi 27-ről 18 százalékra mérséklődött, a jövő év első napjával pedig öt százalékra csökken az internet-szolgáltatás áfája. Akkor szólt arról is: minden nagy és közepes szolgáltató közölte már, hogy napokon belül pályázik a programba belépésre, többek pedig annak a szándékuknak is hangot adtak, hogy a legkisebbet meghaladó mértékű kedvezményt adnak az e csomagot választó ügyfeleiknek. Megjegyezte, a legutóbbi kutatások szerint másfél millió ember nem nethasználó, és 14 százalékuk anyagi okokkal magyarázza ezt.

Június 28-án, a hazai szolgáltatók közül elsőként a UPC Magyarország vezetőjével írt alá megállapodást az újabb internet-előfizetők bevonását célzó Digitális jólét alapcsomag védjegyének használatáról Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos. A Telenor augusztus elsején, hatodik cégként, első mobbilszolgáltatóként szerezte meg a program védjegyhasználatának jogát.

 

(Borítókép: MTI Fotó / Soós Lajos)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!