Jászkunság

2020.01.14. 07:00

Megmentenék a bezárástól a falusi kisboltokat

Évente tizennégy milliárd forintos segítséget nyújtana a kormány a kétezer fő alatti településeken működő kisboltoknak, mert sorra zárnak be a vásárlóerő, így a bevétel folyamatos csökkenése miatt.

Munkatársainktól

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

A helyieknek – főleg az idősebbeknek – viszont létszükséglet az, hogy ezek az üzletek megmaradjanak. A kérdés egyelőre az, hogy az Európai Unió erre vonatkozó szabályai ellenére hogyan lehetne támogatást nyújtani a problémával küzdő vállalkozásoknak.

– Sok bírálatot kaptunk, mégis belevágtunk ebbe az üzletbe. Korábban húsz évig a családunk működtette a boltot, újraindítottuk. Csomagolt élelmiszer és dohányáru is van a kínálatunkban – mutatta be mesterszállási vegyesboltját Mitovszky Pál.

– A klasszikus kereskedői fogásokkal igyekszünk több vásárlót vonzani, például akciókkal. Jelentősebb profitot nehéz kitermelni, jelenleg a bevétel a fennmaradáshoz elegendő – mondta a körülményekről a mesterszállási bolttulajdonos.

Ráadásul a településen közben az egyik sarki csemege is újranyitott, így jelenleg összesen három bolt közül választhatnak a vásárlók, tehát a csekély forgalom is szétoszlik. Vagyis Mesterszálláson már a helyi verseny is éles.

Takács György pedig Kétpón és Kuncsorbán működtet vegyesboltokat a kilencvenes évek eleje óta. Azt mondta, számos nehézséggel kellett szembenézniük az idők során, ám még mindig kitartanak. Vegyesáru-kereskedéseiben klasszikus kínálatot tart. Ha szükséges, személyre szabottan rendelnek termékeket a vásárlóknak. Így például az ételérzékenységgel küzdők igényeit is ki tudják szolgálni.

– A kis lélekszámú településeken a vásárlók létszáma nem annyira magas, ám igen ragaszkodók és hűségesek. A környékbeli multikkal nehéz felvenni a versenyt, de igyekszünk – hangsúlyozta a tulajdonos.

Ezek a kisboltok még küzdenek a fennmaradásért, ám az évek során egyre több üzletre került lakat megyénkben is. A KSH adatai szerint míg 2010-ben összesen 5563 üzlet működött a megyében, addig 2018-ban már csak 4558, ami kilenc év alatt több mint ezer bezárt egységet jelent. Ha pedig csak az élelmiszerboltok számát nézzük, szintén szembetűnik a csökkenés (táblázatunkból kiderül: ezerhétszázról mintegy ezernégyszázra csökkent számuk nyolc év alatt). A problémát a szintén drasztikusan csökkenő forgalom okozza, ha csak a tavalyi évet nézzük júliustól novemberig, már látszik a fogyatkozó bevétel: míg júliusban 32 ezer 206, addig novemberben 31 ezer 246 millió forint volt a megyei kisboltok havi árbevétele.

A problémával kapcsolatban Zs. Szőke Zoltán, az ÁFEOSZ-COOP Szövetség elnöke azt nyilatkozta az egyik gazdasági portálnak, hogy a kormányzat eltökélt szándéka, hogy pénzügyi segítséget nyújtson a kistelepüléseken működő élelmiszerboltoknak, melyek közül sok még működési költségeit is alig bírja kitermelni. Egy minisztériumokon átívelő szakértői gárda már hónapok óta intenzíven dolgozik azon, hogy az uniós szabályoknak maradéktalanul megfelelő támogatási formát alakítson ki – mondta az elnök.

– Mindenképpen jól jönne a támogatás, hiszen mi is nagyon megérezzük azt, ahogyan a multik az utóbbi években fokozatosan elszívják a vásárlóerőt – válaszolta megkeresésünkre Apró Irén, a tiszatenyői Univer Coop boltvezető-helyettese. – Összesen nyolc-tíz dolgozót tudunk foglalkoztatni, de mindegyikük több ember munkáját végzi el. Sokat kell tennünk azért, hogy egy bolt megmaradhasson egy ilyen kistelepülésen – tette hozzá.

A tervezet szerint évente összesen tizennégymilliárd forinttal segítené a kormány a kétezer fő alatti kistelepüléseken működő boltokat. Az, hogy milyen formában, egyelőre kidolgozás alatt áll, hiszen az uniós szabályoknak is meg kell felelnie a támogatásnak.

A képviselő szerint fejleszteni kell a helyi kiskereskedelmet

– Eltökéltek vagyunk a vidék fejlesztése és fejlődése mellett, ezt mutatja az is, hogy folytatódik és bővül a Magyar Falu Program – beszélt a témáról dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő, aki szerint fontos, hogy a falusi életformát meg tudjuk őrizni. – Ehhez pedig a helyi kiskereskedelem fejlesztése mellett mindenhol elérhető internetre, jó minőségű utakra van szükség, vagyis arra, hogy a közszolgáltatások minősége ne legyen rosszabb, mint egy városban. Az idei költségvetésben százötven milliárd forintot szavaztunk meg ezekre a célokra és az otthonteremtést kiemelten segítő falusi csokra. Szandaszőlősi lakosként magam is előnyben részesítem a helyi termelőket, a kisboltokat, rendszeres vásárlójuk vagyok – tette hozzá dr. Kállai Mária.

Cikkünk témájával kapcsolatban véleményt is írtunk, melyet itt olvashat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában