rekord

2017.08.30. 10:11

Mélyponton a munkanélküliség

A KSH adatai alapján 4,2 százalékosra csökkent a munkanélküliség május-júliusban.

A május elejétől július végéig tartó három hónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 35 ezerrel 193 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,8 százalékponttal 4,2 százalékra csökkent az egy évvel korábbihoz képest – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az NGM szerint a sikeres gazdaságpolitikának köszönhető az alacsony munkanélküliség

Varga Mihály a KSH adataira reagálva kijelentette, hogy a munkahelyek számának növekedése azt is magával hozta, hogy a foglalkoztatás szinte minden korosztályban arányosan bővült, miközben a munkanélküliek száma 200 ezer alá süllyedt.

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerdai közleményében kiemelte a magyar gazdaság érdemi növekedésének és a kormány sikeres foglalkoztatáspolitikájának köszönhetően a munkanélküliségi ráta 61 hónapja töretlenül csökken. A 2010-es kormányváltás óta így 724 ezerrel nőtt a munkában állók száma, a növekedés döntő része pedig a magyar versenyszférában következett be.

A versenyszektor javuló foglalkoztatását főként a kormány kezdeményezésére tavaly novemberben megkötött hatéves bérmegállapodás segítette elő, ezáltal nőtt az aktivitás, a reálbérek pedig 10 százalékkal emelkedtek idén.

A közlemény szerint Magyarország júniusban a negyedik legalacsonyabb munkanélküliségű ország volt az Európai Unióban, csak Csehországban, Németországban és Máltán volt alacsonyabb a munkanélküliség.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy a fiatalok munkanélküliek aránya a 2010-es 30 százalékról, 10 százalék közelébe zsugorodott, a pozitív folyamatokban nagy szerepet játszott a munkahelyvédelmi akció.

Minden szegmensben nőtt a foglalkoztatás

Az előző három hónapos időszakban, azaz a második negyedévben 4,3 százalékos volt a munkanélküliség, amire tavaly november és idén január között már volt példa, de a 4,2 százalékos ráta a legalacsonyabb, mióta csak összehasonlítható adatok rendelkezésre állnak.

A 25-54 évesek, azaz a legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 0,8 százalékponttal 3,7 százalékra csökkent, az idősebb, 55-64 éves korosztályba tartozóké 3,6 százalékos maradt. A 15-24 éves fiatalok munkanélküliségi rátája 2,0 százalékponttal 10,9 százalékosra esett vissza egy év alatt, és a munkanélküliek csaknem ötöde ebből a korcsoportból került ki.

A 15-74 éves munkanélküli férfiak száma 28 ezerrel, 99 ezerre, munkanélküliségi rátájuk 1,2 százalékponttal, 3,9 százalékra csökkent. A munkanélküli nők száma 7 ezerrel, 95 ezer főre, munkanélküliségi rátájuk 0,3 százalékponttal, 4,5 százalékra mérséklődött.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!