horgászturizmus

2020.02.09. 11:30

Több mint háromszázötvenmillió forintból fejlesztenek Tiszaroffon

A Tisza-tó környékén egyre több település fordul a falusi- és horgászturizmus felé.

Ujvári László

Vankóné Jekli Anikó polgármester a terveket mutatja

Fotó: Ujvári László

A horgásztársadalom már rég felfedezte magának hazánk egyik legjobb horgászvizét, azonban úgy tűnik, még nem hódították meg azt, hiszen évről évre nő a Tisza-tóhoz látogató horgászok száma. Az egyik kedvelt célpont Tiszaroff. A mintegy ezerhatszáz lelkes község most nagyot léphet előre.

– Hazai forrásból nyílik lehetőség idén egy átfogó, háromszázötvenhatmillió forintos turisztikai beruházásra – mutatta az erről szóló dokumentumot Vankóné Jekli Anikó. A településvezető hangsúlyozta: mindehhez az önkormányzatnak nem kell önerőt társítani.

Vankóné Jekli Anikó polgármester a terveket mutatja
Fotó: Ujvári László

Nemrég vette kezdetét a tervek elkészítése. Annyi már biztos, hogy az önkormányzat egyik régi ingatlanát felújítanák, és turisztikai látogatóközpontot szeretnének kialakítani benne. A feladatok ellátásához szükséges irodahelyiség, üzlet, tárgyaló és vizesblokk kapna ott helyet. A beruházás keretében egy teljesen új épületet is terveznek, rendezvénytérrel, csónaktárolóval, a tetején pedig vendégházakkal.

– Célunk a Tiszaroffon már jelenlévő és egyre erősödő horgászturizmus fejlesztése, új szálláshelyek kialakítása – magyarázta.

– Nagyon szoros határidőknek kell megfelelni, a napokban nyújtjuk be az elkészült terveket, a kivitelezésnek idén meg kell történnie – folytatta.

Tiszaroff a hazai pergető horgászat egyik közismert helyszíne. A Magyar Országos Horgász Szövetség pedig tavaly itt rendezte meg az Európa-bajnokság hazai válogatóját.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában