tanévkezdés

2017.09.04. 16:04

Varga: egyre több szakemberre lesz szükség a megújuló iparban

Magyarországnak alkotó emberekre és szellemi műhelyekre van szüksége azért, hogy megőrizzük helyünket a nemzetközi tudományos és egyetemi életben.

Budapest, 2017. augusztus 31. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Budapest II. és III. kerületének országgyûlési képviselõje beszédet mond a Green City Solutions német cég CityTree elnevezésû innovatív légtisztító utcabútorának ünnepélyes átadásán a fõvárosi Kolosy téren 2017. augusztus 31-én. A 275 fa légtisztító erejét ötvözõ mohafal 6 hónapon keresztül tisztítja a levegõt és csökkenti a levegõszennyezést a téren. MTI Fotó: Kovács Attila

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Kovács Attila

Ezért különös értéke van azoknak az intézményeknek, mint az Óbudai Egyetem, ahol magas szintű képzésnek és pezsgő tudományos életnek adnak lehetőséget – emelte ki a nemzetgazdasági miniszter köszöntőjében.

A miniszter értékelése szerint mára Magyarországon a gazdasági, a tudományos és innovációs környezetben is jelentős előrelépés következett be, s olyan új célokat lehet kitűzni, amelyekre korábban nem volt lehetőség. Ennek lehetősége megjelenik a kis- és középvállalkozásoknál, a nálunk működő nagyvállalatok beruházásainál, és megjelenhet a vállalatok és a felsőoktatási intézmények bővülő innovációs, tudományos és oktatási együttműködéseiben – mondta.

A jó makrogazdasági mutatók nem önmagukért vannak, ezeknek hozzá kell járulniuk az emberek mindennapi életének javulásához – rögzítette a miniszter, aki szerint a rendszerváltozás óta nem volt ilyen magas arányú a foglalkoztatás: több mint 4,4 millióan dolgoznak, és soha ilyen alacsony nem volt a munkanélküliség, amely 4,2 százalékra, a hét évvel ezelőtti 480 ezerről 193 ezerre csökkent.

Egyre kedvezőbb az a környezet, ahová kiléphetnek majd a diákok – állapította meg Varga Mihály.

Szólt arról is, hogy a tudomány, a felsőfokú képzés és az ipar kapcsolatának erősítése egyszerre szolgálja a termelővállalatok, az oktatás és a gazdaság érdekeit. Nyernek a közös munkával az egyetemek, és előnyös az együttműködés az iparvállalatok számára is, akár az innovációs eredmények alkalmazását, akár új tudományos törekvések elérését célozza a partnerség.

Varga Mihály szerint nagyon komoly változások történtek a felsőoktatás területén, s minden adott ahhoz, hogy ha a felsőoktatás működése a gazdaság szereplőinek igényeivel összekapcsolódik, inspiráló környezetben dolgozhassanak majd a diákok.

Varga Mihály az Óbudai Egyetem tanévnyitó szenátusi ülésén bejelentette, hogy a kormány további 1,8 milliárd forinttal támogatja az intézmény Bécsi úti kollégiumának fejlesztését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!