nagy volt az érdeklődés

2017.08.20. 20:47

Véget ért a debreceni Farmer Expo

Négy nap alatt több mint 30 ezren keresték fel a debreceni Farmer Expót, amely vasárnap este ért véget az egyetem Böszörményi úti campusán – közölte Vaszkó László vásárigazgató az MTI-vel.

Tájékoztatása szerint a legnagyobb érdeklődés a szarvasmarha konferenciát kísérte: a Gondolkozzunk együtt a jövőről című tanácskozáson 150 szakember vett részt. A zöldség-gyümölcs tanácskozáson 120 gazdálkodó, a hat év után ismét megrendezett, a nyúltenyésztés hazai helyzetét elemző, fórumon pedig 100 tenyésztő vett részt.

A Farmer Expón alakult meg a Kárpáti borzderes szarvasmarha-tartók egyesülete, s a debreceni vásár volt az ősi fajta első jelentős bemutatkozásának a helyszíne is – tette hozzá Vaszkó László.

A vásárigazgató kiemelte: a korábbi éveknél jelentősebb volt az érdeklődés az üzletember találkozók iránt. A magyar, ukrán, román, belorusz találkozókon 75 üzletember vett részt. A kiállítók is elégedettek voltak, számos üzlet jött létre az expó idején, a kézműves élelmiszerek gyártói pedig az összes terméküket eladták a négy nap alatt – összegezte Vaszkó László.

Az idén 25 éves a debreceni Farmer Expo, a most befejeződött, sorrendben 26. mezőgazdasági vásárt 1992 szeptemberében rendezte meg először a V-Trade Kiállítások Kft. a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán, az akkori agrártudományi egyetem területén. A helyszín azóta sem változott, a kétezer négyzetméteres kiállítási terület azonban tizenhétezerre nőt, a kiállítók száma pedig 40-ről csaknem 300-ra emelkedett – érzékeltette a változásokat Vaszkó László vásárigazgató.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!