díjak

2018.06.06. 15:19

Újabb siker várhat két magyar filmesre Sydney-ben

Szilágyi Zsófia és Enyedi Ildikó filmjét is vetítik a szerdán megnyíló 65. Sydney-i Filmfesztiválon.

A világ legrégibb filmfesztiváljai közé tartozó sydney-i nemzetközi mustrán idén 326 filmet vetítenek 65 országból és régióból. A filmbemutatók mellett virtuálisvalóság-kiállítások, szakmai és közönségtalálkozók is szerepelnek a programban. A fesztivál egyik fontos témája az ázsiai film népszerűségének növekedése lesz.

„Arra akarunk rávilágítani, hogy miről is szól ez az esemény: a fesztivál olyan hely, amelyen sok különböző hang jut szóhoz”

- fogalmazott Nashen Moodley művészeti igazgató.

Hozzáfűzte: rengeteg új filmet mutatnak be számos országból, de úgy gondolja, a legizgalmasabbak mégis a fiatal filmesek, akik gyakran első filmjeikkel jelentkeznek, valóban nagy hatású munkákkal.

A fesztivál honlapja szerint Szilágyi Zsófia Egy nap című családi drámáját a versenyprogramban mutatják be, a rendező a fesztivál vendégei között szerepel.

Szilágyi Zsófia első nagyjátékfilmje, az Egy nap májusban a cannes-i filmfesztiválon elnyerte a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének (FIPRESCI) díját.

Enyedi Ildikó Az én XX. századom című 1988-ban készült és a közelmúltban digitálisan helyreállított filmjét a restaurált klasszikusok szekcióban láthatja a szerdai nyitó napon a fesztivál közönsége.

A filmmustra díjkiosztással zárul. A legjobb film alkotója a Sydney Filmdíjjal térhet haza, amely 60 ezer ausztrál dolláros (12,4 millió forintos) pénzjutalommal jár.

A Sydney-i Filmfesztivált június 6. és 17. között rendezik meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!