A Dal 2020

2020.02.22. 13:43

Ma este lesz az első elődöntő

A Duna Televízió és a Duna World csatornáján kilenc produkciót láthatnak a nézők a 19 óra 35 perckor kezdődő műsorban.

Fotós: Koszticsák Szilárd

Fotós: Koszticsák Szilárd

A műsor történetében először a versenydalok akusztikus változatban csendülnek fel a stúdióban. A két elődöntőből nyolc versenyző kerül a március 7-i döntőbe, amelynek győztese 75 millió forint összértékű nyereménnyel építheti tovább zenei karrierjét.

A mai adásban a Fatal Error (dalának címe: Néma), a HolyChicks (Pillangóhatás), Horus x Marcus ft. Fekete Bori (Tiszavirág), Nági (Freedom – Felszállok a gépre), Nagy Bogi (Maradok), Rácz Gergő és Orsovai Reni (Mostantól), Takács Nikolas (Csendbeszéd), a Tortuga (Mámor tér 3.) és Varga Szabolcs (Pillanat) mutatja be akusztikus produkcióját.

A dalokat Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár; Apáti Bence táncművész, publicista, az Operettszínház balettigazgatója; Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere; valamint Pély Barna Artisjus-díjas énekes-gitáros-zeneszerző véleményezi és pontozza.

A mai műsor extra produkciója Charlie lesz, aki a Jég dupla whiskyvel című slágerét énekli el.

A Dal 2020 két műsorvezetője Rókusfalvy Lili és Fehérvári Gábor Alfréd Freddie.

A mai adás után, 21 óra 45 perctől exkluzív, színfalak mögötti információkkal várja a nézőket A Dal Kulissza.

A műsorban az előadók és a zsűri is érdekességekkel szolgálnak a produkciókról, kulisszatitkokat osztanak meg a műsorvezetővel, Forró Bencével és Lolával.

Múlt héten elindult A Dal Akusztik online szavazás is. A www.adal.hu oldalon az Akusztik menüpont alatt lehet szavazni a 30 versenydal akusztikus változatára március 4-én éjfélig. A győztest a műsor döntőjében jelentik be.

Az idei versenyről és a résztvevőkről A Dal 2020 honlapján – adal.hu -, valamint Facebook, Instagram és YouTube oldalán találhatóak részletes információk, extra tartalmak, videók és cikkek.

Borítókép: Pély Barna énekes-gitáros-zeneszerző, Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napóleon Boulevard énekesnője, Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere és Apáti Bence táncművész, publicista, az Operettszínház balettigazgatója (b-j), a zsűri tagjai

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!