A hétgyermekes anya kigyógyult a Covidból, 12 nap mélyaltatás után mehetett haza

Gyümölcsoltó Boldogasszony napja Jézus fogantatásának ünnepe, amelyet március 25-én tart a római katolikus egyház. Éppen azon a napon a hétgyerekes, szombathelyi édesanya, Tóthné Wiktora Viktória Covid-fertőzéséből, súlyos tüdőgyulladásából kigyógyulva, 12 nap mélyaltatás után hazamehetett a kórházból. Csodás gyógyulása, úgy tartják, Isten dicsősége – írja a vaol.hu.

– Akkorát változott az életünk, hogy azt nem lehet elmondani. Én most egy csomagban mindent visszakaptam. Nemcsak azt, hogy lekerültem a lélegeztetőgépről, meggyógyultam, és nincs szervi bajom. A gyerekeinkkel való viszonyunk is átfordult. Addig sokat küzdöttünk, nálunk mindenki nagyon intenzív. És megtapasztaltam az emberek odafordulását, a mérhetetlen szeretetet és az ima erejét, ami megmentette az életünket. Úszunk a boldogságban, hogy itthon vagyok – Viki ugyanolyan impulzív, mint egy éve, amikor utoljára találkoztunk. Akkor a gyerekek életét szervezte a digitális tanulásban, csupa praktikus dolog foglalkoztatta. Most befelé figyel. Ül a kanapén mezítláb, és mesél hévvel, a szemével, kezével is. Mint aki messze utazott, és újra megérkezett.

– Sokan meghalnak Covid-fertőzésben és minimális azoknak a száma, akiket sikerül megmenteni, miután lélegeztetőgépre kerültek. Mind az orvosok, mind a nővérek heroikus küzdelmet folytatnak a Markusovszky-kórházban. Ha valaki, ők tényleg tisztában vannak a statisztikákkal, mégis minden tőlük telhetőt megtesznek a betegekért. Nem emlékszem tisztán mindenre, de ahogy mellettem dolgoztak, és amit mások elmondásából tudok, az alapján fantasztikus a helytállásuk – ez szakad ki először Vikiből, aki egy hónapot töltött bent. A férje, Tóth Zoltán, kicsit szabódik, aztán mellételepszik, hogy ketten rakják össze a történteket – a felesége a kórházban, ő és Kamilla lányuk otthon kínlódott a vírussal.

Kamillával együtt kerültünk be a kórházba március 3-án, szerdán. A lányomnak foltot találtak a tüdején, ami kezdődő tüdőgyulladásra utalt, de nem volt annyira rossz állapotban, hogy bent tartsák: éjjel 3-kor kiengedték. Nálam nagyobb volt a gond, akkor már ülni sem bírtam. A Covid-ambulancián rögtön vért vettek tőlem, a tüdőröntgen kétoldali tüdőgyulladást állapított meg minden lebenyre kiterjedően. Felvittek a Covid-pulmonológiára. A tüdőgyulladás erőteljesen beindult, tovább romlottak az értékeim. Légzéssegítésre volt szükségem, erre még emlékszem, onnantól zavaros, álomszerű képek rémlenek. Szombaton az intenzív osztályra kerültem. Közben otthon Zoli is megbetegedett.

A Tóth családról tudni kell, hogy a katolikus Magyar Schönstatt Családmozgalom tagjai. Tizenkét családdal van szorosabb kötelékük, de rengeteg ismerősük, barátjuk van országszerte. Zoli egymondatos e-mailt írt közösségüknek arról, hogy Viki és az egyik lányuk kórházba került, kérik az imáikat, és, hogy a Jóisten kezében vannak. Akkor kezdődött az ima. Nem tudják pontosan, kinél indult, de sejtik, hogy több helyszínről egyszerre, zalaegerszegi és szombathelyi közösségekből.

Ők elkezdték a saját köreikben, és mindenki szólt valakinek, ami újabb imaláncot eredményezett. Zoli édesapja a Ferences Világi Rend közösségéhez tartozik – az országban így is terjedt. Egy püspök atyáról tudják, hogy jelzett a Szociális Testvérek Társasága szerzetesközösségnek „itt csodára van szükség”, és ott is mindenki fohászkodni kezdett. Pap barátaik, szerzetes nővérek is folyamatosan imádkoztak, és imára buzdítottak. A Schönstatt és a Hit és fény világméretű mozgalom, rajtuk keresztül, a család szűkebb és tágabb környezetükben is mind többen csatlakoztak az imalánchoz. A kórházban Molnár Árpád katolikus kórházlelkész volt Viki mellett.

– Nemcsak a barátok és a mélyen vallásosak, hanem ismeretlenek és hitetlenek is könyörögtek. Sokan csendben otthon, rejtekben imádkoztak. Olyanról is tudok, aki nem kedvel, de félretette az ellenszenvét. Vannak értelmileg sérült barátaink, ők is egyként kérték a Jóistent. Nem számított, ki melyik valláshoz tartozik: reformátusokról, evangélikusokról, mormonokról is hallottunk –, csak az, hogy összefogott a közösség – mondja Viki.

Amíg az ima gyógyító ereje kintről hatott, bent, a kórházban Viki szervezete küzdött a kórral:

Szombaton lélegeztetőgépre került, mélyaltatásban tartották. Két nap múlva hétfőn a Schönstatt-mozgalom papja online tartott szentmisét érte. Befejeződött este a mise, kitették az Oltáriszentséget – addig egyre romlott Viki állapota. Rá tíz percre telefonált a kezelőorvosa az intenzív osztályról, annyit mondott Boróka lányuknak: nem tudja, mi történt, még vasárnap is nagyon rosszul volt az édesanyja, de hétfő estére drasztikus javulás állt be az állapotában.

Onnantól kezdve minden nap kicsit javult az állapota, végül levették a gépről, és már nem került vissza. Közben embert próbáló napokon voltak túl a család otthon maradt tagjai is.

– Kamilla itthon lábadozott, Borókát, a legidősebb lányunkat kértük, jöjjön haza, mert szükség van rá. Ő és a középiskolás Bogi vitték a háztartást, tartották a kapcsolatot telefonon az orvosokkal, rokonokkal. Online tanultak Grétivel, foglalkoztak a hatéves Sebikével, covidos és sima fürdőt és szobát vittek, fertőtlenítettek. Mindenkinek megvolt a gépezetben a dolga, és mindenki fegyelmezetten, a helyzethez felnőve tette a dolgát. Felmerült annak a lehetősége is, hogy elveszítik az édesanyjukat – úgy érzem, megtanultak rangsorolni. Nagyon sokan, köztük a Brenner-iskolás tanárok és szülők is segítettek: külön online órával, csokival, sütivel, kedvességekkel, fertőtlenítőszerekkel – ki mivel tudott. A feleségem édesapja főzött ránk, és kaptunk máshonnan is ebédet. A lányok ápoltak engem is. Vikiről minden nap hallottunk, de vasárnap már nagyon féltem a következő kórházi telefontól. Megkérdeztem az egyik orvos barátunkat is: lehet, hogy már nincs visszaút? Ő erre annyit mondott: a Jóisten bármikor beavatkozhat, amit nem lehet tudományosan megmagyarázni – meséli Zoli.

Viki tehát március 16-án, kedden került le a lélegeztetőgépről. A neurológiai osztályon kialakított Covid-részlegen dr. Virágh Éva lett a kezelőorvosa. – A doktornő a tenyerén hordozott, és nem csak engem. Etetett, kikísért a mosdóba, megfésülte a hajamat. Kis dolgoknak tűnnek, nekem nagyok voltak. Közben rémálmaim voltak, félelmeim és küzdelmeim – sokszor összekevertem az álmokat a valósággal. Először még mozdulni is alig tudtam. Gyógytornász foglalkozott velem az intenzív osztályon, a mélyaltatásban és utána is. Miután fel tudtam állni, a cél az volt, hogy elérjek a szobai mosdóig járókerettel. Rohamosan, napról napra jobban lettem, és párhuzamosan Zolinak is javult az állapota. A csoda-csomag része, hogy nem maradtak szervi problémáim, jók lettek a laboreredményeim.

Viki múlt csütörtökön hagyta el a kórházat. A férje és a gyerekei várták, először a templomba mentek, hogy hálát adjanak. – Az utcabeliek síppal, trombitával, virágcsokorral, a kerítésen Boldog újjászületést! felirattal fogadtak. Azóta jönnek a telefonok, hihetetlen megtapasztalni az emberek őszinte örömét. Én egész nap imádkoznék, úgy érzem: közelebb vagyok most a Jóistenhez.

Hisszük, hogy nincsenek véletlenek. Éppen Gyümölcsoltó Boldogasszony napján kellett, hogy hazaengedjenek. A Bibliában Lukács evangéliumában a Magnificat, Mária hálaéneke Isten uralmáról és irgalmáról szól. Ami az elején olvasható, azt érzem én is: Mária így szólt: „Lelkem magasztalja az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben, mert rátekintett alázatos szolgálójára. Lám, mostantól fogva boldognak hirdet minden nemzedék, mert nagyot tett velem a Hatalmas, és Szent az ő neve.

János evangéliumából a beteg Lázár feltámasztásának történetét említik még, ahol Jézus azt mondta: „Ez a betegség nem okozza halálát, hanem Isten dicsőségére lesz, hogy megdicsőüljön általa az Isten Fia.

A házaspár úgy fogalmaz: A Jóisten Vikit választotta ki eszközéül, hogy csodálatos gyógyulása által megnyilvánuljon az Ő dicsősége. Az asszonyban folyamatosan ott a kérdés: miért rá esett a választás? Jön válasz már most is az emberektől, és együtt is keresik az okokat a férjével sok-sok beszélgetéssel. – A Jóistenhez rengetegszer imádkozunk, és úgy fejezzük be az imát, hogy belehelyezkedünk a kezébe és az akaratába. Ritkán történik meg, hogy egybeesik a vágyunk és Isten akarata. A példánk is mutatja: merjenek az emberek imát kérni, és higgyenek abban, hogy ha együtt imádkoznak, megtörténhet a csoda. Az imaháttér megmentette az életünket, és – milyen érdekes – mégis nekünk adnak hálát az emberek. A kegyelmet köszönik és azt az időszakot, amit azáltal kaptak, hogy a másik emberre és a Jóistenre figyeltek. Ilyen nagyböjtjük még sosem volt.