Bulvár-celeb

2021.04.22. 05:32

Rendszeresen ütötte-verte feleségét egy katona

Egy szerződéses katona rendszeresen verte, fojtogatta és kínozta a feleségét, az sem zavarta, ha a gyerekeik is látják a bántalmazást.

Forrás: Shutterstock / illusztráció

Fotó: Shutterstock

A férfi hosszú évek óta rendszeresen verte a feleségét, gyakran a gyerekeik előtt. Indulatosan, különböző módszerekkel támadt rá az asszonyra, rángatta, fojtogatta és lökdöste.

Április 19-én a debreceni otthonukban a férfi kiabálva kérte számon a feleségén, hogy hol van a táblagép, amit használni akart. Az asszony elmondta neki, hogy nem tudja hol van, ő nem tette el, de segít neki megkeresni.

A katona erre rátámadt, az udvaron a földre rántotta és a betonon több méteren keresztül húzta.

Ezek után a házban konyhai eszközöket tört szét és kijelentette, hogy addig fog törni-zúzni, amíg a felesége oda nem adja neki a táblagépet.

Odalépett az asszonyhoz és különféle dolgokkal, mosogatószerrel, olajjal, kávéporral és kólával öntötte le. Az anyát próbálta megvédeni a lánya, de a férfi őt is megfenyegette.

A nőnek a veréstől többek közt a jobb szeme bevérzett.

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség testi sértés, becsületsértéssel elkövetett kapcsolati erőszak és személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás miatt folytat nyomozást a katona ellen és javasolták a letartóztatását.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!