nagy az izgalom

2021.08.09. 10:50

Az utolsó hetek! Hamarosan megszületik Horváth Éva kisbabája

Horváth Éva jól viseli a terhesség utolsó időszakát, még aktívan forgat, de a kerti munkákat inkább hanyagolja.

Forrás: Bors

Horváth Éva márciusban jelentette be, hogy újra kisbabát vár. Első gyermeke 2017 májusában született meg. A 42 éves sztár és párja már egy ideje szerettek volna testvérkét Kristófnak, de a család bővülésére az idei évig várniuk kellett. A Bors úgy tudja, néhány héten belül megszülethet a baba.

Az egészségemmel minden rendben. Jól vagyok, és még forgatok is. Bár éppen egy kollégám mondta, hogy látszik rajtad, hogy érzed, hogy várandós vagy. Valóban. Már nem kellemes hajolgatni. Több feladatot elengedtem, például otthon már nem gyomlálok a kertben – mesélte a Borsnak Éva.

A terhesség utolsó heteire jellemző általános tünetek szerencsére elkerülik Évát. Inkább csak nehezebben mozog, és olykor enyhe légszomj jelentkezik nála. Kétségkívül kellemesebb számára, hogy a kánikula egyelőre véget ért.

A bokám egyáltalán nem dagad. Bár emlékeim szerint az első terhességemnél is így volt, és csak Kristóf születése után jelentkezett lábdagadás. Akkor gyakorlatilag „elefánt nagyságú” bokám volt legalább három hétig. Ez a terhesség is kísértetiesen hasonlít az elsőhöz. Aktív vagyok, mindig teszek-veszek. Ám most már olykor pihengetek is. A múltkor volt egy érdekes tapasztalatom. Lefekvés előtt éppen Kristófnak olvastam az esti mesét, akkor azon vettem magam észre, ahogy feküdtünk az ágyban, hogy enyhe légszomjam van. Egyszerre túl sok volt, hogy olvasnom és levegőt kellett vennem. Ekkor vette át az olvasást Kristóf apukája – nyilatkozta a Borsnak Éva.

Az egész család nagyon várja már a kisbaba érkezését. A modell négyéves kisfia rendkívül boldog és izgatott, hogy nemsokára kistestvére fog születni. Az egykori szépségkirálynő elárulta azt is, hogy már szépen halad a gyermekszoba előkészítésével, ami remélhetőleg hamarosan megtelik majd élettel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!