Anyuka

2022.07.17. 12:50

Rúzsa Magdi elárulta, hogyan sikerült visszatérnie a három baba mellől

Az énekesnő idén februárban adott életet a hármasikreinek, majd néhány hónappal később újra színpadra állt.

Forrás: MTI

Fotó: Vasvári Tamás

Magdi most elárulta, hogyan sikerül megtalálnia az egyensúlyt a gyereknevelés és a munkája között - derül ki az Origo cikkéből. 

"Nagyon okosan, pontosan felépítettük a csapatommal az évet, szépen fokozatosan térek vissza. Van egy-egy koncertem, aztán először tíz nap szünet, aztán már van, hogy kevesebb. 

Úgy érzem, ez volt a tökéletes időpont a visszatérésre. 

Szerettem volna megvárni, hogy elég nagyok legyenek a gyerekeim ahhoz, hogy biztonságban otthon tudjam hagyni őket az apukájukkal" - mondta az énekesnő.

"Úgy érzem, én jobb helyzetben vagyok, mint egy olyan anyuka, aki napi 8-9 órában dolgozik, hiszen nekem csak hétvégenként van dolgom, és csak néhány órára kell magukra hagynom a babákat. 

Sok fiatal anyuka szórakozni megy, ha akad egy-két szabad órája. Én koncertezni. Ráadásul kezdetektől fogva tudtam, hogy a férjemre számíthatok mindenben. 

Mi együtt csináltuk végig ezt az egészet: együtt vállaltuk a gyerekeket, és egy pillanatig sem volt kétséges, hogy minden feladaton megosztozunk. Ha ő dolgozik, én vagyok velük, ha én dolgozom, ő vigyáz rájuk."

Borítókép: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában